Egy ideális nyaralásnak azzal kellene telnie, hogy kipihenjük a fáradalmakat és néhány napot eltöltünk teljesen stresszmentesen. Ez valamilyen szinten kivitelezhető is addig, amíg fiatal az ember, és még családalapítás előtt áll. Viszont amikor már a gyerekek is bekerülnek a képletbe, akkor a nyaralások is megváltoznak. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a szülők számára a nyaralások egy jó pár évig gondtalan pihenést csak nyomokban tartalmaznak. A sokat látott szülők számára ezzel nem mondunk újat, viszont szeretnénk őket megnyugtatni, hogy nincsenek egyedül, és minden szülő hasonlóan éli meg a nyaralásokat.

• Azért szeretem a családi nyaralásokat, mert ilyenkor a gyerekeim nem otthon, hanem valami egészen egzotikus helyen ébresztenek fel hajnali 5 órakor.

• Az európai körutazásunk egy csapásra átváltozott egy "látogassuk meg európa összes benzinkúti vécéjét" programmá.

• Egy családi nyaralás a gyerekekkel 90%-ban azzal tellik, hogy azt hajtogatod: "Ha nem fejezed be, akkor most azonnal hazamegyünk!"

• Megkérdeztem a légikísérő kisasszonyt a repülőgépen, hogy nem-e ülhetnék át egy másik helyre a folyamatosan síró kisgyerek mellől. Erre közölte velem, hogy ne viccelődjek, és inkább próbáljam meg megnyugtatni a hisztiző gyermekemet.

• A feleségem azt mondta, hogy vigyem magammal a gyerekeinket is a barátaimmal közösen szervezett pasis kempingezésre. Én ezt azzal hárítottam el, hogy nem lenne helyes ilyen mértékű zajszennyezést okozni a természet lágy ölén.

• A gyerekeimmel eltöltött nyaralásnak az volt az előnye, hogy lebarnultak egy kicsit a szemem alatti táskák.

• Egy gyerek: $

Két gyerek: $$

Három gyerek: $$$

Családi nyaralás a gyerekekkel: $$$$$$$

Az egész nyaralást fülsüketítő gyerekvisítások kíséretében tölteni és tehetetlenül nézni, ahogy a gyerekeid még azoknak a nyaralásába is belerondítanak, akik nem is veletek vannak: MEGFIZETHETETLEN.

• Ha valaki tudni szeretné, hogy milyen lehet végigmenni egy szégyenmeneten, akkor szálljon fel egy repülőgépre négy gyerekkel.

• Ha gyerekekkel és étellel mész ki a partra, akkor készülj fel rá, hogy a homok lesz a fűszer minden kaján.

• Folyamatosan a gyerekeim civakodását hallgatni a nyaralás alatt pont olyan, minta otthon lennék, csak tengerre néző kilátással.

• Egy kisgyerekkel történő nyaralás vége felé már azért fohászkodsz, hogy legközelebb, amikor az éjszaka közepén felébreszt, akkor otthon a saját ágyadban ébredhess.

• Üzenem azoknak, akik szerint mindennél emberpróbálóbb teljesítmény megmászni az Everestet, hogy próbáljanak meg elutazni nyaralni egy hétre két 3 év alatti gyerekkel.

• Gyerekpanaszok egy nyaralás alatt:

- Nincs wifi a parton

- A tengerpart túl homokos

- A tenger túl sós

- Ízletes, mediterrán vacsora egy étteremben? Pizzát akarok!

• Visszajöttünk a gyerekeinkkel közösen külföldön töltött hétről. (Megjegyzés: Azért nem használtam a "nyaralás" szót, mert azzal csak lejáratnám a jelentését.

• Egy családi nyaralás nem is igazi családi nyaralás egészen addig, amíg valaki el nem kezd azzal fenyegetőzni, hogy kihajítja a másikat az autóból.

• Egy családi nyaralás a gyerekekkel 80%-ban abból áll, hogy minden erőddel megpróbálod távol tartani őket az utcai szuvenír árusoktól és az ajándékboltoktól.

• Mi lehet kellemesebb, mint egy 12 órás autóút egy végig bömbölő másfél éves kisgyerekkel? Már persze egy érzéstelenítő nélküli foghúzáson kívül.

• Elég kiábrándító érzés, hogy miután közel egy millió forintot költöttünk el arra, hogy az egész család együtt nyaralhasson külföldön, azt kell látnunk, hogy a tinédzser lányunk és fiunk egész nap ül a hotelszobában, és a telefonjaikat nyomogatják, mintha csak otthon lennének.

• Miután elvittem a kisfiamat Disneylandbe, megkérdeztem tőle, hogy melyik játék volt a kedvence, amire felült, mire ő azt válaszolta, hogy a poggyászkiadó szalag a repülőtéren.