Az ember minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy elkerülje a mindennapokban felmerülő kínos és kellemetlen élethelyzeteket. Azonban újra és újra bebizonyosodik, hogy ez egy hiábavaló szélmalomharc, ugyanis úgy vonzzuk magunkhoz ezeket a kínos és kellemetlen szituációkat, mint mágnes a vasat. Márpedig a tapasztalat arra enged következtetni, hogy bizony nem kevés ember jár ebben a nem túl kényelmes cipőben.

1. Az egyik volt kolléganőm, amikor életében először ment egyedül a benzinkútra tankolni, és a kutas megkérdezte tőle, hogy mennyit tankoljon, ő csak annyit válaszolt: "Hát nem is tudom... Mondjuk annyit, amennyiből egy hétig tudok kocsikázni".

2. Alsós gyerekeknek vagyok az osztályfőnöke, és az egyik kisdiákom adott nekem egy rajzot, ami engem ábrázol. Azt hittem, hogy még nem annyira feltűnő a lenőtt hajam, de úgy látszik, hogy tévedtem. Még aznapra bejelentkeztem a fodrászomhoz:

3. Egyik este hazafelé sétálva megláttam egy hajléktalan lányt, aki egy papírpohárat tartott a kezében, és a hidegtől remegve figyelte az elhaladó járókelőket, akik nem dobtak pénzt a poharába. Megsajnáltam, ezért odamentem hozzá, és dobtam némi aprót a poharába, mire rám kiabált: "Hé, a kávém! Mégis mi a frászt művelsz?!"

4. Abban a hitben voltam, hogy a saját képem alatti hozzászólásokat olvasgatom éppen az Instán, ezért serényen válaszolgattam az alá érkező dicsérő kommentekre, hogy: "Köszönöm szépen!".

Csak egy fél óra múlva jöttem rá, hogy valójában az egyik ismerősöm fotója alatt vagyok.

5. A taxiban megkértem a sofőrt, hogy kapcsolja ki rádiót, mert bántja a fülemet a zene, ami szól. Miután kikapcsolta, szomorúan közölte velem, hogy ez nem a rádióban ment, hanem a telefonjáról, és ez az ő száma, amit a szabadidejében énekelt fel.

6. Egyszer hozzászóltam egy lány ismerősöm fotójához, hogy nagyon aranyos az apukájával, mire felvilágosított, hogy az a vőlegénye a képen.

7. Csak velem fordult már elő, hogy a szülőkkel ülök a TV előtt, és filmet nézünk, majd hirtelen a főszereplő állást kezdett keresni a filmben? Én meg csak kínosan feszengek, miközben a szüleim szemrehányóan néznek rám?

8. Egyszer véletlenül eleresztettem egy nagyon hangos galambot a konditeremben. De annyira hangosat, hogy hiába szólt a fülemben a zene max hangerőn, még így is tisztán hallottam én is. Ezután sietve távoztam a teremből, és soha többé nem mentem vissza.

9. A közeli boltban az új péntáros lány mindig aranyosan mosolygott rám, de soha nem szólt hozzám semmit. Azt hittem, hogy süketnéma, ezért egyik nap odacsúsztattam neki egy cetlit, amire azt írtam, hogy "Nagyon aranyosnak talállak, és szeretnélek jobban megismerni."

Erre a lánynak eltorzult az arca és rám förmedt:

- Egy osztályba jártunk az iskolában. Mögöttem ültél, nem rémlik?!

10. Egyedül voltam a liftben, ám az egyik emeleten megállt, és egy fickó szállt be mellém.

Néhány másodperc múlva megszólalt:

- Szeretlek!

Mivel én is pasi vagyok, ezért kissé zavarba jöttem, de aztán arra gondoltam, hogy biztosan nagyon jó napja van, és csak kedves akar lenni, szóval válaszoltam neki:

- Én is szeretlek, haver!

Ezután fejcsóválva rám nézett, majd pedig a fülében lévő a Bluetooth-os fülhallgatójára mutatva jelezte, hogy éppen telefonál valakivel.