Az ember amennyire csak tőle telik, igyekszik elkerülni a mindennapjai során a kínos és kellemetlen élethelyzeteket, de ez egy hiábavaló szélmalomharc, ha közben meg úgy vonnzuk magunkhoz ezeket a kínos és kellemetlen szituációkat, mint mágnes a vast. Márpedig a tapasztalat arra enged következtetni, hogy bizony nem kevés ember jár ebben a cipőben.

Egyszer hozzászóltam egy lány ismerősöm fotójához, hogy nagyon aranyos az apukájával, mire felvilágosított, hogy az a vőlegénye a képen.

Amikor butának érzem magam, mindig a volt kolléganőmre gondolok, aki amikor életében először ment egyedül a benzinkútra tankolni, és a kutas megkérdezte tőle, hogy mennyit tankoljon, ő csak annyit válaszolt: "Hát nem is tudom... Mondjuk annyit, amennyiből egy hétig tudok kocsikázni".

Abban a hitben voltam, hogy a saját képem alatti hozzászólásokat olvasgatom éppen az Instán, ezért serényen válaszolgattam az alá érkező dicsérő kommentekre, hogy: "Köszönöm szépen!". Csak egy fél óra múlva jöttem rá, hogy valójában az egyik ismerősöm fotója alatt vagyok.

Egyszer kábé 6 hétig egyáltalán nem hagytam el a lakásomat, mire a szomszédok rám hívták a rendőrséget, mert azt hitték, hogy meghaltam.

A taxiban megkértem a sofőrt, hogy kapcsolja ki rádiót, mert bántja a fülemet a zene, ami szól. Miután kikapcsolta, szomorúan közölte velem, hogy ez nem a rádióban ment, hanem a telefonjáról, és ez az ő száma, amit a szabadidejében énekelt fel.

Csak velem fordult már elő, hogy a szülőkkel ülök a tv előtt, és filmet nézünk, majd hirtelen a főszereplő állást kezdett keresni a filmben? Én meg csak kínosan feszengek, miközben a szüleim szemrehányóan néznek rám?

Egyik este hazafelé menet megláttam egy hajléktalan lányt, aki egy papírpohárat tartott a kezében, és a hidegtől remegve figyelte az elhaladó járókelőket, akik nem dobnak pénzt a poharába. Megsajnáltam ezért odamentem hozzá, és dobtam némi aprót a poharába, mire rám kiabált: "Hé, a kávém! Mégis mi a ***** csinálsz?!"

A közeli boltban egy szép és aranyos lány volt a pénztáros, aki mindig mosolygott rám, de soha nem szólt egy szót sem. Azt hittem, hogy süketnéma, és mivel nagyon tetszett nekem, ezért egyik nap odacsúsztattam neki egy cetlit, amire azt írtam, hogy “nagyon aranyos vagy”, mire ő azt felelte:

- Te idióta! Egy osztályba jártunk általános iskolában. Mögöttem ültél, nem rémlik?!

Egyszer véletlenül eleresztettem egy nagyon hangos galambot a konditeremben. De annyira hangosat, hogy hiába szólt a fülemben a zene max hangerőn, még így is tisztán hallottam én is. Ezután sietve távoztam a teremből, és soha többé nem mentem vissza.