Az ember minden tőle telhetőt megtesz, hogy elkerülje a mindennapok során felmerülő kínos és kellemetlen élethelyzeteket. Ám újra és újra bebizonyosodik, hogy ez egy hiábavaló szélmalomharc, ha közben meg úgy vonzzuk magunkhoz ezeket a kínos és kellemetlen szituációkat, mint mágnes a vasat. Márpedig a tapasztalat arra enged következtetni, hogy bizony nem kevés ember jár ebben a nem túl kényelmes cipőben.

Egyszer hozzászóltam egy lány ismerősöm fotójához, hogy nagyon aranyos az apukájával, mire felvilágosított, hogy az a vőlegénye a képen.

Amikor butának érzem magam, mindig a volt kolléganőmre gondolok, aki amikor életében először ment egyedül a benzinkútra tankolni, és a kutas megkérdezte tőle, hogy mennyit tankoljon, ő csak annyit válaszolt: "Hát nem is tudom... Mondjuk annyit, amennyiből egy hétig tudok kocsikázni".

Alsós gyerekeknek vagyok az osztályfőnöke, és az egyik kisdiákom adott nekem egy rajzot, ami engem ábrázol. Azt hittem, hogy még nem annyira feltűnő a lenőtt hajam, de úgy látszik, hogy tévedtem. Még aznapra bejelentkeztem a fodrászomhoz:

Abban a hitben voltam, hogy a saját képem alatti hozzászólásokat olvasgatom éppen az Instán, ezért serényen válaszolgattam az alá érkező dicsérő kommentekre, hogy: "Köszönöm szépen!".

Csak egy fél óra múlva jöttem rá, hogy valójában az egyik ismerősöm fotója alatt vagyok.

Csak velem fordult már elő, hogy a szülőkkel ülök a TV előtt, és filmet nézünk, majd hirtelen a főszereplő állást kezdett keresni a filmben? Én meg csak kínosan feszengek, miközben a szüleim szemrehányóan néznek rám?

A taxiban megkértem a sofőrt, hogy kapcsolja ki rádiót, mert bántja a fülemet a zene, ami szól. Miután kikapcsolta, szomorúan közölte velem, hogy ez nem a rádióban ment, hanem a telefonjáról, és ez az ő száma, amit a szabadidejében énekelt fel.

Egyszer véletlenül eleresztettem egy nagyon hangos galambot a konditeremben. De annyira hangosat, hogy hiába szólt a fülemben a zene max hangerőn, még így is tisztán hallottam én is. Ezután sietve távoztam a teremből, és soha többé nem mentem vissza.

Egyik este hazafelé menet megláttam egy hajléktalan lányt, aki egy papírpohárat tartott a kezében, és a hidegtől remegve figyelte az elhaladó járókelőket, akik nem dobnak pénzt a poharába. Megsajnáltam ezért odamentem hozzá, és dobtam némi aprót a poharába, mire rám kiabált: "Hé, a kávém! Mégis mi a ***** csinálsz?!"

Egyedül voltam a liftben, ám az egyik emeleten megállt, és egy fickó szállt be mellém.

Néhány másodperc múlva megszólalt:

- Szeretlek!

Mivel én is pasi vagyok, ezért kissé zavarba jöttem, de aztán arra gondoltam, hogy biztosan nagyon jó napja van, és csak kedves akar lenni, szóval így válaszoltam:

- Én is szeretlek, haver!

Ezután furcsa arcot vágott, és fülében lévő a Bluetooth-os fülhallgatójára mutatott...

A közeli boltban egy szép és aranyos lány volt a pénztáros, aki mindig mosolygott rám, de soha nem szólt egy szót sem. Azt hittem, hogy süketnéma, és mivel nagyon tetszett nekem, ezért egyik nap odacsúsztattam neki egy cetlit, amire azt írtam, hogy "nagyon aranyos vagy", mire ő azt felelte:

- Te idióta! Egy osztályba jártunk általános iskolában. Mögöttem ültél, nem rémlik?!