Dr. Spányik András osztotta meg a közösségi oldalán a következő bejegyzést:

Orvos vagyok. Dolgoztam az Országos Mentőszolgálatnál és sürgősségi osztályon is. Éppen ezért tudom, milyen nehéz a munkája a sürgősségi ellátásban dolgozóknak; tisztelem és elismerem tevékenységüket. Az alábbi történetben minden kollégám egyenként nagyszerűen szerepelt, remek munkát végzett. Viszont olyan súlyos rendszerhibára derült fény, amit szeretnék most veletek megosztani, hogy felhívjam a figyelmet: nem jól működik a rendszer.

Tegnap reggel 7:30-kor hív anyukám, hogy ferje rosszul van, nem tud beszélni és "lefittyed a szájzuga". Letettem a telefont ès értesítettem a budaörsi ügyeletes kollégáimat, akik néhány percen belül a helyszínen voltak és azonnal riasztották a mentőszolgálatot. "Időablakos stroke" - minden perc számít. Minél hamarabb, de négy és fél órán belül mindenképpen meg kell kapni az agyi keringést akadályozó vérrög oldására szolgáló gyógyszert. Addig viszont még gyors labor, vizsgálat és CT is kell. És, mint tudjuk, minden perccel romlik a teljes gyógyulás esélye.

Közben Budáról autóval én is odasiettem. Megérkeztem 18 perc alatt és innentől kezdődtek a megdöbbentő események: a mentő sehol. Ügyeletes kollégáim vénát biztosítottak (kettőt is a szabályoknak megfelelően) és vigyáztak a betegre. Az idő telt, fájdalmasan telt, a mentő pedig sehol.

Nem nyughattam, így beszéltem a budaörsi mentőállomás vezetőjével: mi történik? Mint kiderült, a budaörsi mentőkocsik a garázsban állnak, kb. egy kilométerre a betegtől, ám az állomás vezetőjének nincs joga elindítani az esetkocsit. Miért nem indítják a központból?

A betegre vigyázó orvos rádión többször jelzett, így végül elindították a kocsit, ami perceken belül érkezett. Negyven felesleges és idegsejtgyilkos perc viszont eltelt. Innentől minden rendben és flottul ment. A mentős bajtársak gyorsan és professzionálisan dolgoztak, a Szent Imre Kórház dolgozói kifogástalan munkát végeztek és végeznek rokonunkkal, hálásak vagyunk érte. A rendszerben mindenki képzett és jót akar. De mi történt akkor? Miért vettek el 40 perc esélyt egy ember életéből szervezési hibák? Ki felel az elpusztult, meg nem mentett idegsejtekért?

(Képünk illusztráció)