Hányszor képzelted már el, hogy a soron következő hétvége tökéeltes lesz? A láblógatás mellet jut időd valami finomat főzni, olvasgatni, barátokkal találkozni. Aztán vasárnap este jön a keserű igazság. Hogy nem is csináltál semmit, az idő meg csak úgy kifolyt a kezedből.

Bármennyire is fájdalmas tény, időből nem áll végtelen mennyiség a rendelkezésünkre. Persze, lehet mondani, hogy ha unatkozik az ember, vagy éppen valami kellemetlen élményen megy keresztül, akkor lassabban telik az idő, de általában éppen az ellenkezője az igaz: vagyis annyira gyorsan eltelik, hogy csak pislogunk utána… Hétvégenként ez különösen jellemző, hiszen szeretnénk a lehető legtöbbet kihozni a rendelkezésünkre álló másfél-két napból, de ritkán tölthetjük csak olyan dolgokkal, amelyek örömet okoznak, hiszen a legtöbben mégiscsak ilyenkor próbáljuk behozni azt, amit hét közben elmulasztottunk.

Van, aki szerint a hétvégének a spontaneitásról, a lazaságról és a jókedvről kell szólnia (a férjem például tipikusan ilyen), mások szeretik pontosan kitalálni, hogy mit szeretnének csinálni a két pihenőnapon (ez meg én vagyok). Nem akarok önelégültnek tűnni, de pszichológusok szerint az előre megtervezett hétvége több elégedettséggel jár együtt. Különösen akkor, ha olyan tevékenységeket tervezünk be magunknak, amit régóta várunk. A várakozás, az eseményről való gondolkodás, álmodozás ugyanis pozitívan hat a hangulatunkra és boldogabbá tesz.

A tökéletes hétvégét tehát jó előre meg kell tervezni, ki kell találni és többé-kevésbé szigorúan tartani is kell magunkat a terveinkhez. Nem azt mondom, hogy időnként nem jó mindent eldobni és semmit nem csinálni (beleértve azt is, hogy nem fésülködsz meg és egész nap pizsamában mászkálsz), de a hétvégék nagyobb részében hatékonyabb, ha kész tervekkel indulsz neki a szombat reggelnek.

Jöjjenek tehát a tippek!

Ne aludj (sokkal) tovább a szokásosnál! Nem vagyok nagyon koránkelő típus, szívesebben maradok fent este sokáig, de egyszerűen kellemetlenül érzem magam, ha hétvégenként tovább alszom. Úgy érzem, hogy az egész napom el van rontva és egy csomó időt elvesztegettem az alvással. A hétközbeni kialvatlanságot úgysem lehet bepótolni. Az egészséges alvási szokásokhoz is hozzátartozik az, hogy minden nap nagyjából ugyanakkor kelsz és fekszel, miért kellene ezen a hétvégén is változtatni? Ehhez kapcsolódik természetesen az is, hogy előző este normális időben kerülsz ágyba, vagyis…

Csökkentsd le az elvégzendő házimunkák számát a minimumra! Szerintem szinte mindenki azt látta otthon, hogy a szombat reggel a takarításé meg az ebédfőzésé, és anyuka délután kettőre hulla és gyűlöli a saját életét. Természetesen mikor máskor csinálnánk meg ezeket a feladatokat, ha nem a szabadidőnkben? De hát a szabadidő az, ami a nevében is benne van: szabad. Amit arra fordítunk, amire mi szeretnénk. Nyilván vannak olyanok, akiknek jól esik a takarítás, szeretnek vasalni, örömmel mennek a piacra és lelkesen főzőcskéznek, de biztosan vannak olyanok is, akiknek mindez csak újabb munka. Mélységesen hiszek két dologban: sokkal jobb a nagy feladatokat kis falatokra felosztani; az idő pedig gyakran többet ér, mint a pénz. (Plusz, egyáltalán nem árt egy olyan partner, akivel meg lehet osztani a feladatokat) Ha tehát hétközben igyekszünk minél több házimunkát közbeiktatni, vagy észszerűen megtervezni a feladatokat, akkor hétvégén biztosan nem kell annyi mindent csinálni. Ha pedig valaki megengedheti magának a fizetett segítséget, akkor nyugodtan delegálja a feladatokat egy profinak. Ez nyilván anyagi áldozattal jár, de ennek ellenére szerintem megéri. Mérlegelni kell. Ha pedig tényleg nincs más lehetőség, akkor tervezz be két órát és abba a két órába (se több, se kevesebb ne legyen) próbálj meg annyit elvégezni, amennyit lehet. A szombat reggel 8-10-ig a háztartásé, ami belefér, belefér, ami nem, azt majd legközelebb.

Tervezz be néhány (3-5) nagyobb programot és tartsd is magad ezekhez! Ne ess bele abba a hibába, hogy egyik vonzó dologból kapsz a másikhoz, vagy értékes időt vesztegetsz el azzal, hogy megpróbálod eldönteni, mit is szeretnél csinálni. Tervezd be, hogy mikor és mit fogsz olvasni, kivel fogsz találkozni, hova mész sportolni, milyen üzletbe szeretnél elmenni, melyik filmet szeretnéd megnézni. Találd ki azt is, mit fogsz főzni vagy enni (vagy éppen elmész-e piacra). Nyilván lehetnek üresjáratok, de legyen egy kész terved – értékesebbnek és kielégítőbbnek fogod érezni a hétvégédet.

A hétvége nagyszerű alkalom arra, hogy lelépj a megszokott útvonaladról! Írj magadnak egy listát az álmaidról, vágyaidról, gyermekkori kedvenc tevékenységeidről, mindarról, amit szeretnél kipróbálni, és igyekezz minden hétvégére választani egyvalamit erről a listáról (vagy éppen tegyél valamit, ami közelebb visz az álmaid megvalósításához).

Csendesedj le! Legalábbis az elektromos “zajforrásoktól” szabadulj meg egy időre.Igenis kell néhány olyan óra, amikor nincs bekapcsolva a laptop, nem szól a tévé és nincs állandóan a kezed ügyében az okostelefon (főleg azért nem, hogy állandóan az e-mailjeidet ellenőrizgesd). Ja, és a közösségi oldalak meg a számítógépes játékok pokoli módon szívják az időt… ne kérdezzétek, honnan tudom.

Teremts hagyományokat, alkoss rituálékat! Olyan tevékenységekről beszélek, melyek keretet adnak a hétvégének, szebbé teszik a napokat, közelebb hozzák egymáshoz a családtagokat, jobb kedvre derítenek. Nem kell bonyolult dolgokra gondolni. Nálunk például ilyen a vasárnap reggeli palacsinta, amit én készítek el és viszek ágyba a férjemnek (egyébként mindig ő kel korábban).

A vasárnap délelőtt legyen a következő hété. Biztosan ismered azt az érzést, amikor vasárnap este teljes depresszióba esve próbálod magad a hétfő reggelre tréningezni és már előre aggódsz a következő hét miatt. Ezt azonban könnyű megelőzni. Vasárnap délelőtt különíts el némi időt (lehet, hogy negyed óra is elég, lehet, hogy jóval több kell), amikor megtervezed a következő hetedet: mi mindent kell elvégezned, hova kell menned, milyen csekkeket kell befizetned stb. És persze ilyenkor a következő hétvégét is el lehet kezdeni tervezgetni…