Előfordul az ember életében, amikor nem tudja eldönteni, hogy sírjon vagy nevessen az adott helyzetben. Úgy véljük, hogy ezeket a történeteket olvasva nektek inkább mosolyra fog görbülni a szátok. Ugyanakkor az is érthető lesz, hogy aki átélte őket, az miért gondolkozott el a síráson is.

1

Ma virágot vásároltam a feleségemnek, csak úgy. Könnyekkel a szemében fogadta, és azt mondta:

- Istenem, nem felejtetted el, annyira boldog vagyok.

Én pedig még most sem tudom, hogy miről beszélt.

2

Recepciósként dolgozom egy tengerparti szállodában. Ma az egyik vendég beírta a panaszkönyvbe, hogy a tengerben túl sós volt a víz.

3

A férjemmel úgy határoztunk, hogy beosztjuk a házimunkát. Amikor rajta volt a sor, hogy mosogasson, kinyitotta a csapot, benedvesítette a kezét, majd elzárta a csapot, megtörölte a kezét, és elvette a kocsikulcsot. Egy mosogatógéppel tért haza.

4

Mondtam a főnökömnek, hogy hibázott az ütemtervben, mert az idén nincs február 29. Mire visszakérdezett:

- Úgy érted, hogy a keddet az idén a csütörtök követi?

5

Ma a parkban találkoztam egy osztálytársammal, akit az érettségi óta nem láttam. A férjével és két gyermekével volt, én pedig éppen Pokémonoztam a barátaimmal.

6

Négy nappal az esküvőnk előtt a menyasszonyom eltörte a bal gyűrűsujját.

7

Megkértem egy gyakornokot az irodában, hogy egy dokumentumból másoljon nekem 150 példányt. Csak 50-et másolt, amikor szóltam neki, hogy 150 kellett, kidobta az 50-et, és másolt még 150-et.

8

Valaki egyszer megkérdezte tőlem és az ikertestvéremtől, hogy látjuk-e egymás gondolatait. Először azt hittem, hogy csak viccel, de kiderült, hogy nem.

9

Veszekedés után a feleségem bosszút akart állni rajtam, ezért az edzőcipőjét csomagolta fóliába tízórai helyett. Én pedig elvittem munkába.

10

Néhány évvel ezelőtt Kenyába utaztam, ahol részt vettem egy szafarin. Nagyon jól éreztük magunkat, a túravezetőnk pedig érdekesség gyanánt elmesélte, hogyan nevezik a különböző állatokat szuahili nyelven. Az oroszlánokat például simba-nak. Ekkor az egyik srác megkérdezte:

- És mindig így hívtátok az oroszlánokat, vagy csak amióta láttátok az Oroszlánkirály című mesét?

11

Az újonnan érkezett kollégánk valószínűleg a kelleténél jobban ideges volt az első munkanapján, mert odament a dobozhoz, amiben a névtábláink voltak, és megkérdezte, hogy melyik az övé…

12

Két srác odajött hozzám az utcán, és az egyikük határozottan felszólított, hogy adjam át neki a mobilomat. Én hirtelen felindulásból megütöttem, mire a másik srác egy szórólapot nyomott a kezembe. Kiderült, hogy csak egy önvédelmi tanfolyamra toboroztak embereket.

13

Egy nagyon kedves 24 éves lánnyal találkoztam. Amikor rájött, hogy nincs okostelefonom, TV-m, Facebook fiókom, megijedt és elhagyott. Búcsúzáskor azt mondta, hogy inkább keres magának valaki olyat, aki normális.

(via)