Barátoknak és rokonoknak rizikós vállalás pénzt kölcsönadni, ugyanis megeshet, hogy nem 2csak a pénzt, de magát a hozzánk kölcsönért folyamodó személyt sem látjuk többet. Persze lehet, hogy hosszútávon még mindig így járunk jobban, hiszen némi elbukott pénzért cserébe egy olyan ember mutatja ki a foga fehérjét, és tűnik el az életünkből örökre, aki nem is igazán érdemli meg a társaságunkat. Na, meg az időnket, hogy feleslegesen rá pazaroljuk. Szóval ez is csak nézőpont, illetve az elvesztett pénz nagyságának a függvénye.

Egyszer felhívott az egyik haverom, hogy adjak neki kölcsön egy konkrét összeget néhány hónap erejéig. Ez a párbeszéd zajlott le köztünk:

- Rendben, közjegyző előtt odaadom.

- Minek ehhez közjegyzőhöz menni?

- Hogy érvényes legyen a szerződés.

- Miért? Hiszen úgyis visszaadom.

- Akkor nincs miért aggódnod. Nyugi, a közjegyzői díjat én fizetem.

- Azt hittem, hogy barátok vagyunk…

Az egyik barátnőm egyszer eljött hozzám, és kölcsönkérte az egyik gyémánt gyűrűmet, hogy viselhesse egy elegáns eseményen. Természetesen odaadtam neki. Amikor távozott, észrevettem, hogy egy másik értékes gyűrűm is eltűnt. Ezután megszakított velem minden kapcsolatot, és még a telefonszámát is megváltoztatta. 10 éve már, hogy se róla, se a gyűrűimről nem tudok semmit.

Folyamatosan rágtam a szomszédom fülét egy kisebb tartozás miatt. Végül megunta a dolgot, és egy szatyorni aprópénz formájában fizette vissza az adósságát. Nem tudta rólam, hogy én gyűjtöm az érméket, és a szatyorban több olyan ritka darabot is találtam, ami bekerült a gyűjteményembe. Amikor ez a tudomására jutott, forrt a dühtől.

Az egyik barátom szilveszter előtt néhány nappal felhívott, hogy most jutott eszébe, hogy lóg nekem 1500 forinttal, és azonnal adjam meg neki a bankszámlaszámomat, hogy elutalhassa a pénzt. Azt mondta, hogy nem szeretné adósággal kezdeni az új évet, mert az nem jó jel. Volt egy másik barátom is, aki 400 ezer forinttal tartozott, de ő nem hívott. Úgy tűnik, hogy ő nem egy babonás ember.

Tizenhét évesen kölcsönadtam az egyik barátomnak 30 ezer forintot. Ezután a srác teljesen felszívódott. Néhány évvel később véletlenül összefutottunk egymással, de meg sem akart ismerni. Amikor megemlítettem a 30 ezer forintot, kinevetett, és azt válaszolta hogy ne legyek már ennyire kicsinyes. Bár felnőttként már tényleg nem számít egy nagy összegnek, de tizenhét éves koromban ez volt minden félretett pénzem.

Néhány éve az öcsém vállalkozása bajba került. Eladta a kocsiját és a szüleink is kisegítették pénzzel, de még így sem jött össze neki elég pénz, hogy talpra állítsa, ezért aztán kölcsön kért tőlem is egy millió forintot. Természetesen kölcsönadtam neki, de előre leszögeztem, hogy fél év múlva szükségem lesz a pénzre. Hat hónap múlva felhívtam és mondtam neki, hogy jó lenne, ha visszaadná a pénzem, mire azt válaszolta, hogy: "milyen pénzt?" A szüleimnek is szóltam, de ők védték az öcsémet. Mivel nem maradt más lehetőségem, bepereltem a saját testvéremet. Még behajtókat is küldtem rá. Végül kiderült, hogy nincs semmi pénze, és nem tudja visszaadni az adósságát, viszont én lettem a főellenség a családban, mert vissza mertem kérni azt a pénzt, amit jóhiszeműen kölcsönadtam az öcsémnek. De ha nem segítettem volna ki, akkor szintén én lettem volna a gonosz.

Folyamatosan rágtam a szomszédom fülét egy kisebb tartozás miatt. Végül megunta a dolgot, és egy szatyorni aprópénz formájában fizette vissza az adósságát. Nem tudta rólam, hogy én gyűjtöm az érméket, és a szatyorban több olyan ritka darabot is találtam, ami bekerült a gyűjteményembe. Amikor ez a tudomására jutott, forrt a dühtől.

Több mint egy évig jártam egy sráccal, aki egyszer pénzt kért tőlem kölcsön, de azt mondta, nem árulhatja el, hogy mire kell. Később megtudtam, miután már szakítottunk, hogy a pénzt arra költötte, hogy egy másik nőnek lakást béreljen.