Bosszantó tud lenni, amikor porszem kerül a gépezetbe, és valamilyen oknál foga egy fotó nem egészen úgy sikerül, ahogyan azt szerettük volna. Persze manapság ez már nem jelenthet problémát, hiszen se szeri, se száma azoknak az applikációknak, programoknak, amikkel szabadon módosíthatjuk a fotóinkat. Az egyetlen bökkenő csak az, hogy ehhez a használatukat legalább alapszinten el kell sajátítani, ami egy olyan komoly képszerkesztő szoftver esetén, mint amilyen a Photoshop is, nem kevés időt és energiát vehet igénybe. Egy átlagember nem feltétlenül szeretné ezzel tölteni a szabadidejét, ezért vagy beletörődik, hogy nem lesz olyan a fotója, mint amilyennek elképzelte, vagy pedig keres egy olyan embert, aki ért az eféle képszerkesztőkhöz. És itt kerül a képbe James Fridman, mint az egyik legismertebb grafikus az interneten. Nagyon sok e-mailt és üzenetet kap nap mint nap, amikben arra kérik őt az emberek, hogy ugyan legyen már szíves ezt-azt megszerkeszteni a fotójukon. A szakemberek általában egész egyszerűen csak figyelmen kívül hagyják az ilyesféle kéréseket, de nem James Fridman. Ő ugyanis a drága idejét sem sajnálva igyekszik teljesíteni a kéréseket, kívánságokat. Na, persze nem egészen úgy, ahogy azt gondolnánk.

Hé, James! Át tudnád szerkeszteni ezt a fotót úgy, hogy olyan legyen, mintha én és a barátaim kint a szabadban állnánk?

Hali James! Kérlek, tüntesd el azt a fickót mögülem, mert eléggé belerondít a fotómba! Köszi előre is!

Szia James! Szerintem elég jól néznék ki szárnyákkal ezen a képen. Tudnál nekem szárnyakat photoshoppolni?

Üdv James! Nagyon szeretem ezt a fotót a családomról, csak egyedül az zavar, hogy a fiam nyakkendője ferdén áll. Kiegyenesítenéd?

Szia James! Megoldható lenne, hogy a bábu úgy nézzen ki, mintha a barátnőm lenne?

Remélem, tudsz segíteni! Ez a fotó rólam és a feleségemről készült Velencén. A nejemet eléggé zavarja, hogy a gondolás ugyanolyan felsőt visel, mint ő. Meg tudnád változtatni?

Hello James! Túl kopárnak találom a mögöttem lévő fát. Tudnál rá több levelet tenni? Köszi!

Szia James! Egy kissé furának találom a kéztartásomat ezen a képen. Megszerkesztenéd, hogy inkább a kapaszkodót fogjam?

Szia James! Meg tudnád szerkeszteni ezt a fotót, hogy ne úgy látszódjon, mintha egy lyuk lenne a padlónkon, és én abban állnék?

Légyszi, szerkeszd át a hátteret, hogy úgy tűnjön, mintha egy veszélyes valaki vagy valami éppen arra készülne, hogy rám támad.

Szia James! Hálás lennék, ha átalakítanád egy kicsit ezt a fotót. Szeretném, ha úgy tűnne, mintha egy múzeumban állnék a haverjaimmal.

Szeva James! Tudnál nagyítani a vagány övcsatomon, hogy jobban látszódjon?

Én és a barátom szerettünk volna készíteni egy közös fotót a kacsákkal, de sehogy sem akart összejönni. Szóval beraknál néhány kacsát a háttérbe?

Hello! Megoldható lenne, hogy úgy tűnjön, mintha a haverom éppen elütötte volna a golflabdát, amit én a számmal tartok?

Szia James! Arra gondoltam, hogy igazán lehetne ez a medve szobor egy kicsit élethűbb. Megcsinálnád?

Tetszik ez a fotó a feleségemről és rólam, de az a másik fehér sapkás fickó bezavar a képbe. Eltünteted, ha megkérlek?

Hali James! Szeretném, ha úgy néznék ki, mint aki harcol ezzel a lúddal! Számodra biztosan gyerekjáték megszerkeszteni.

Szia James! Nagy rajongója vagyok a munkáidnak. Remélem, hogy tudsz nekem segíteni. Van egy nagy folt az arcomon már a születésemtől fogva. El tudnád tüntetni vagy legalább halványítanál rajta?

James válasza:

A különbözőségünk és a tökéletlenségeink tesznek minket emberré. Ne akarj elrejteni valami olyat, ami egyedivé tesz téged, és ami már a születésed óta a részedet képezi. Fogadd el magad, és akkor mások is elfognak!

Utóirat: Őszintén szólva szerintem elég vagánnyá teszi a külsődet ez a folt.

Hello! Tudnál szerkeszteni egy varázsgömböt a kezeim közé? Köszönöm!

Szia James! Oda tudnál varázsolni egy barátnőt a karomba, hogy a haverjaim irigykedjenek rám?

James valásza: Kész is! Ugye bejön? (Felirat a srác karján: barátnő)

Hé, tesó! Eltüntetnéd azt a seprűt a képről? Kösz.