A szülők közül általában az apa az, aki egy fokkal lazább a gyerekeivel szemben, és ebbe az is beletartozik, hogy gyakran ugrajta őket. Persze azért vannak olyan családok, ahol az anyát sem kell félteni, és simán felveszik a versenyt az apákkal, amikor poénkodásról van szó. Az már más lapra tartozik, hogy a gyerekek számára bizonyos helyzetekben elég fárasztó tud lenni, ha mindkét szülő ez a kategória.

Felraktam magamról egy új képet, mire másnap a faterom is új profilképet állított be.

Minden alkalommal, amikor az anyukám meglátogat az albérletemben, mindig elrejt valahol a lakásban egy kis megleptését a számomra.

Az apám ezzel a fotóval adta az ismerőseink tudtára, hogy sikerült megszereznem a jogosítványt.

A szüleimtől ezt a tortát kaptam a születésnapomra ("Itt az ideje, hogy elköltözz"):

Meghibásodás miatt a lakásomban elmenet az áram. Az apám azt mondta, hogy tud két jó villanyszerelőt, beszél velük. Fél órával később ezt a fotót kaptam tőle:

Egy haverom és a barátnője felraktak magukról egy fotót, mire nem sokkal később a srác szülei is feltöltöttek egyet. Mit gondoltok, melyik kép kapott több lájkot?

Mire lementem a konyhába a szobámból, már csak ezt az üzenetet találtam:

A gyerekek azt hiszik, hogy az ő kontrollereik is csatlakoztatva vannak.

A szüleimtől ezt kaptam ajándékba karácsonyra (Később azért odaadták azt is, aminek eredetileg kellett volna lennie a dobozban):

14 éves koromban próbáltam szakállat növeszteni, de sehogy sem ment. Apám egyik este besegített, míg aludtam.

A 21. születésnapomra ezt a tortát kaptam a jófej szüleimtől:

Az egyik hétvégén apám ebben a jelmezben toppant be hozzám:

A barátaimmal elemtünk egy meccsre, amiről feltöltöttünk egy fotót. Az édesanyáink reakciója:

Az apám úgy döntött, hogy egy kicsit feldobja a rólam készülő fotót.

Miután elköltöztem otthonról, az szüleim lecserélték a rólam készült fotókat az új kis házikedvencükéi.vel

Láttam a híradóban, hogy megszökött egy gyilkos a börtönből azon a környéken, ahol a szüleim is élnek. Írtam nekik, hogy megtudjam, jól vannak-e, mire egy fotót küldtek vissza válaszul:

Én és a testvéreim nem szerettünk fürödni kiskorunkban, ezért a szüleink azzal riogattak minket, hogy korábban volt egy idősebb bátyánk is, aki gombává változott mert soha nem akart fürödni esténként. Hogy hitelesebb legyen a történet, még a családi fotóalbumba is raktak be képeket róla.