A gyerekeknek nem csak aranyos és mókás oldala létezik, ugyanis bizonyos esetekben ijesztőek is tudnak ám lenni. Néha olyan mondatok hagyják el a szájukat, amitől kirázza a hideg még a felnőtteket is. Számos beszámolót hallani arról, hogy egy kisgyerekek mennyire spirituálisak, és valamiféle kommunikációs összeköttetésben állnak a túlvilággal.

Ebben a cikkben olyan kisgyerekektől származó megszólalásokat olvashattok, amik valószínűleg okoztak néhány álmatlan éjszakát a szülőknek.


Csak pár éves voltam, mikor sírva rohantam be a szüleim szobájába azzal, hogy egy néni áll az ágyam mellett, és figyel engem. Ez még megtörtént egy jópárszor, mikor kiderült, hogy a korábbi tulajdonos felesége az én szobámban hunyt el. A szüleim ekkor azonnal úgy határoztak, hogy elköltözünk abból a házból.



A 4 éves kisfiam egyszer azt mondta:

- Mielőtt ide születtem, nekem volt egy testvérem, igaz? Ő és a másik anyukám már nagyon öregek. Ők túlélték, amikor kigyulladt a kocsi, de én biztosan nem.


A kislányom egyszer azt mondta, hogy egy néni mindig figyeli, amikor a parkba megyünk sétálni. Pár hónappal később, amikor elmentünk meglátogatni a nagypapáját, felismerte ezt a nénit a régi családi fotókon. A néni az ő nagymamája volt, aki 25 évvel azelőtt halt meg.


A lányom gyerekkorában éjjelente nagyon gyakran felkelt, bejött hozzám, megfogta a karom, majd visszament az ágyába. Amikor megkérdeztem tőle, hogy ezt miért csinálja, azt válaszolta, hogy csak biztos akar lenni benne, hogy jól vagyok, ugyanis az első anyukája autóbalesetben halt meg.


Kiskoromban egyszer az apukámat a keresztnevén szólítottam és azt mondtam neki:

- James, fogalmad sincs róla, hogy ki vagyok, igaz?

Erre azt felelte:

- Dehogynem tudom, te vagy az én kislányom.

Én erre azt mondtam neki:

- Nem. Én az anyukád vagyok.

Az apukámat nagyon megrémítettem ezzel, ugyanis pontosan aznap éjfélkor születtem, mikor az anyukája meghalt.


Az unokatestvérem 2 éves volt, mikor meglátott egy fotót a Titanicról egy könyvben. Ekkor azt mondta, hogy ő ott volt ezen a hajón és nagyon fájt neki, mikor a hajó a nagy sziklának ütközött.


Egy reggel arra ébredtem, hogy a 4 éves kislányom centikről bámul az arcomba. Mélyen a szemembe nézett és azt suttogta:

- Le szeretném hámozni az egész bőrödet.


Épp egy temető mellett sétáltunk el, amikor a 3 éves kisfiam azt mondta:

- Ott van a bátyám.

Emlékeztettem, hogy neki nincs is testvére, mire azt válaszolta:

- Nem, Anya... Előtte volt a testvérem, amikor még a másik néni volt az anyukám.


A nővéreméknél voltunk, és az elhunyt családtagjainkról beszélgettünk, ugyanis akkoriban halt meg az édesapánk. A nővérem férje elővett egy fotót szekrényből, amin a 30 éve elhunyt édesanyja volt látható. Amikor a 2 éves kislányuk megpillantotta a képet, hangosan elkezdett nevetni, és azt mondta:

- Ez a néni a barátom, aki énekelni szokott nekem.

Azóta is mindannyiunkat kiráz a hideg, amikor eszünkbe jut ez a történet.


Az 5 éves kisfiam egyszer megkérdezte, hogy mikor lesz 23 éves. Majd azt mondta, reméli, hogy nem hal meg majd megint, mert legutóbb is 23 éves volt, amikor a Mennybe került.


A kishúgom, Hailey, két hónappal azután született, hogy a dédnagymamánk, Irene elhunyt. Egyik nap, amikor Hailey felkelt, azt mondogatta, hogy most van a 95. születésnapja. Majd elkezdett sírni, és azt hajtogatta, hogy őt Irene-nek hívják, nem pedig Hailey-nek. Ez így ment egész nap, ám másnap ő már nem emlékezett semmire ebből. A legdurvább az egészben, hogy tényleg aznap lett volna a dédnagymamánk 95. születésnapja.


Az unokaöcsém kiskorában gyakran beszélt valakihez. Később egyszer az anyukája mutatott neki egy fotóti a már sok éve elhunyt nagypapájáról, mire ő elmosolyodott, és azt mondta, hogy ez az a barátja, akivel beszélgetni szokott.


A nagymamája vigyázott a kislányomra, amíg én egy orvosi vizygálatra mentem. A kislányom egyszer csak így szólt hozzá

- Jajj, Mami. Anyu ma már nem fog hazajönni. Egy csúnya, csúnya balesete volt.

Útban a vizsgálatról hazafelé tényleg egy életveszélyes balesetet szenvedtem. Amikor a kislányom ezt mondta a nagymamájának, akkor még kórház senkit nem értesített a családomból.


A kislányom egyszer csak elkezdett sírni a szobájában. Bementem hozzá, és megkérdeztem:

- Miért sírsz?

- Rossz ember.

- Miféle rossz ember?

Ekkor a mögöttem lévő sötét sarokba mutatott. Mire oda fordultam a sarokban lévő polcról leesett egy könyv. Ezt az esetet követően sokáig nem hagytam, hogy a saját szobájában aludjon.


Néhány órával azután, hogy az apám meghalt, a kislányom azt mondta: "A nagypapa azt mondja nekem, hogy dobjátok csak ki a lepedőt." Nem értettem, hogy miről beszél, de 10 perccel később anyám sírva hívott, hogy megkérdezze, kidobja-e az ágyneműt, amiben apám meghalt.