A világunkban, az életünkben néha történnek olyan paranormális események, amikre nem találunk ésszerű és logikus magyarázatot, bármennyire is szeretnénk. Kísérteties átélni az ilyen eseményeket, de csupán csak a beszámolókat hallva is libabőrös lesz az ember.

A cikkünkben 13 ember mesél el nekünk egy-egy borzongató történetet az életéből.

Egy átlagos szombat este a férjem úgy döntött, hogy filmet néz az okostelefonján fülhallgatóval elalvás előtt, míg én olvastam, de hamar elaludtam. Reggel, amikor felébredtem, azt láttam, hogy volt egy nem fogadott hívásom a férjemtől hajnali negyed 3-kor. A férjem pedig 14 fotót és egy rövid videót talált a telefonjában reggel. A videóban csak sötétség volt és zaj, a fotók pedig olyanok voltak, mintha valaki az ablakból csinálta volna őket. Máig nem tudjuk, hogy ki készítette a képeket és a videót, ugyanis akkoriban csak ketten éltünk a lakásban, a férjem telefonját pedig ujjlenyomatos biztonsági zár védte.



13 éves koromban egy nyári táborban voltam. Egyik délután elmentünk sétálni a pajtásaimmal. A tábortól nem messze találtunk egy régi, romos templomot. A kerítésen átmászva egy nagy, deszkákkal befedett lyukra lettünk figyelmesek a közepén. Elkezdtük felfeszíteni a deszkákat, és ekkor hangokat hallottunk a sötét lyukból. Azonnal futásnak eredtünk, és már csak biztos távolságból néztünk vissza. Ekkor mindannyian láttunk egy alakot fáklyával a kezében a templomtorony tetején. Visszarohantunk a táborba, de nem mertünk senkinek sem beszélni a történtekről.


19 éves voltam, amikor kórházba kerültem, ugyanis egy rossz fog olyan fertőzést okozott, ami miatt kómába estem és kérdéses volt, hogy túlélem-e egyáltalán. Bár napokig kómában voltam, én ebből semmit sem vettem észre. Úgy emlékszem az egészre, hogy nappal tévéztem, olvasgattam, este pedig aludtam. Az egyetlen furcsa dolog az volt, hogy a nagymamám végig ott volt mellettem a másik ágyon, és minden nap biztatott, hogy sikerül legyűrnöm a betegséget. Az a nagymamám, aki ekkor már sok-sok éve halott volt.


A tanárom mesélte, hogy egy este kiment az erkélyre és látta, hogy egy idegen nő sétál az udvarukon. Abban a pillanatban hátborzongató lidércnyomás futott végig rajta. Ekkor megszólalt az ajtócsengő. A férje elindult, hogy kinyissa, de tanárom azt mondta neki:

"Ne nyisd ki! Valami baj történt a fiunkkal!"

A férje furcsán nézett rá, és ajtót nyitott. Rendőrök voltak, kiderült, hogy a fiuk a folyóba fulladt. A tanárom elmondta, hogy maga sem érti, hogy miért, de amint megpillantotta azt az idegen nőt az udvaron, valamiért beléhasított, hogy történt valami a fiával.


A szobatársam gyakran beszél álmában, amihez már hozzászoktam az évek alatt. Egyik este megint zagyvaságokat hordott össze álmában valami pohárról a földön. Átfordultam a másik oldalamra, és próbáltam visszaaludni, majd eszembe jutott, hogy aznap a szobatársam nem is aludt otthon, ugyanis születésnapi bulin volt a barátaival. Ekkor teljesen magamra húztam a takarót és reggelig ki sem bújtam alóla.


Egyik este az exbarátnőmmel álmodtam, akivel 10 évvel ezelőtt szakítottunk. Ma már van férje, gyermekei, ahogy nekem is van családom. Szóval azt álmodtam, hogy kézen fogva sétálgatunk, ölelkezünk, beszélgetünk és nevetgélünk. Aztán a szemembe néz és így szól:

"Miért nem engem választottál? Házasodjunk össze és kezdjünk együtt új életet!"

Ekkor hirtelen felébredtem, és azt láttam, hogy a feleségem a telefonomon dühösen olvas egy üzenetet, amit éppen akkor kaptam a volt barátnőmtől, akivel álmodtam. Ez volt az üzenet: "Régóta nem beszéltünk, nincs kedved összefutni?"

Majdnem szívrohamot kaptam, ugyanis már vagy 8 éve nem beszéltünk egyáltalán.


Volt egy fiú ovistársam, akire a mai napig kristálytisztán emlékszem, ugyanis a születésnapja ugyanazon a napon volt, mint az enyém. Sokszor együtt is játszottunk, de aztán egy nap a fiú nem jött többet oviba. Azt hittem, hogy átkerült egy másik óvodába. Néhány évvel ezelőtt, amikor eszembe jutott ez az ovistársam, elővettem a régi fotókat, de egyik korábbi csoportképen sem volt rajta. Nem hagyott nyugodni a dolog, ezért ráírtam pár régi óvodatársamra, de egyikük sem emlékezett a fiúra rajtam kívül.


Halála előtt a nagymamám azt mondta, hogy előző este egy nagyon furcsa repülőgép-balesetről álmodott. Nem tulajdonítottunk neki nagyobb jelentőséget, azonban pár nappal később eljött 2001. szeptember 11-e. Hátborzongató volt, a nagymamám már nem élte meg az ominózus napot.


Gyerekkoromban a barátaimmal egyszer felfedeztünk egy elhagyatott, régi házat. Az egyik szobában találtunk egy régi gramofont. Vastag porréteg borította, ezért nem nyúltunk hozzá. Amikor elhagytuk a házat, arra lettünk figyelmesek, hogy a gramofon csendesen szólni kezd. Először azt hittem hogy csak hallucinálok, de a barátaimra néztem, és ők is hallották. Nem mertünk visszamenni a házba.


Rettegek az óráktól. Az eddigi életem során két olyan karórám is volt, ami megállt, majd elkezdett a másik irányba járni. Mindkét alkalommal pontosan ekkor elvesztettem valakit, aki nagyon fontos volt nekem. Az első óránál az édesanyámat, a másodiknál pedig a nővéremet.


Pszichiátrián dolgozom, és egyszer bekerült hozzánk egy srác, akinek a szomszédjai riasztották a rendőrséget, hogy sikolyokat és állati üvöltést hallanak a lakásából. A srác egyszobás lakása olyan volt, mint egy horror film: összevarrt függönyök, a falak tele voltak rejtélyes írásokkal, a szoba közepén pedig egy oltár, égő gyertyákkal és egy lány régi fényképével.

Amikor a rendőrök elvitték onnan a srácot, elkezdett könyörögni a rendőröknek, hogy ne fújják el az égő gyertyákat, mert "ez nem fog tetszeni neki". A rendőrök ennek ellenére persze elfújták az összes gyertyát, a fiút pedig behozták hozzánk a pszichiátriára.

Az igazán hátborzongató része a dolognak csak ezután jött. A szomszédok másnap ismét riasztották a rendőröket, hogy ismét hallják a sikolyokat a lakásból, pedig akkor már senki sem volt ott.


A mai napig élénken él bennem egy emlék, amikor gyerekkoromban az utcán játszottam a szüleim vidéki nyaralójánál, ám valamiért sem az anyám, sem az apám nem figyelt rám, miközben én az utcán labdáztam. Nemrég elmeséltem a szüleimnek a nyaralóval kapcsolatos emlékeimet, amik hajszálpontosan stimmeltek, de mint kiderült, apámék egy évvel a születésem előtt eladták a nyaralót, ezért velem soha nem is jártak ott.