Hollywoodban a felkapott színészeknek nem igazán van okuk a panaszra, legalábbis ami az anyagiakat illeti, ugyanis annyi pénzt keresnek egy-egy filmmel vagy sorozattal, amiről egy átlag ember csak álmodozhat. Minden évben készül egy lista a híres színészek becsült keresetével kapcsolatban, amelynek az élén legutóbb Dwayne Johnson végzett. A szikla becenévre hallgató színész 87,5 millió dollárt, azaz átszámolva 25,5 milliárd forintott keresett egy év leforgása alatt.
Azonban nem csak a felnőtt színészek büszkélkedhetnek magas fizetésekkel. Sőt, egy-egy sikeres gyerekszínész keresetét még a felnőttek is megirigyelhetnék.
Millie Bobby Brown
Napjainkban a 16 éves Millie Bobby Brown a legjobban fizetett gyerekszínész, ugyanis a nagy sikerű "Stranger Things" sorozat szereplőjeként a 3. évadban már 102 millió forintot keresett epizódonként. Minden bizonnyal az elkövetkező évadokban ez az összeg még tovább fog emelkedni.
Frankie Muniz
A "Már megint Malcolm" vígjátéksorozat címszereplőjeként 2000-ben, az első évad indulásakor 8,7 millió forintot kapott epizódonként, ami 2006-ra már 34,8 millió forintra emelkedett. A sorozat 151 részen keresztül futott a tévében.
Miley Cyrus
Miley Cyrus még csak 11 éves volt, amikor megkapta a "Hannah Montana" című sorozat főszerepét, amiért 4,3 millió forintot kapott epizódonként. A színészi karrierjével párhuzamosan már akkoriban beindult a zenei pályafutása is.
Daniel Radcliffe
A Harry Potter filmek főszereplője az első filmért "még csak" 42 millió forintot kapott, ám a másodikért már 870 milliót. A fizetése ezután is folyamatosan emelkedett, így végül a 8 leforgatott filmért összesen 21,5 milliárd forint ütötte a markát.
Emma Watson
Bár Emma Watson valamivel kevesebbet keresett a Harry Potter filmekkel, mint Daniel Radcliffe, de azért neki sem lehet oka a panaszra. Hermione Granger megformálásáért összen 17,4 milliárd forinttal lett gazdagabb.
Dylan és Cole Sprouse
A Sprouse ikrek 1993-tól több filmben is szerepeltek együtt, de az igazi sikert a 2005-ben debütáló "Zack és Cody élete" című sorozat hozta meg nekik. Mindketten 5,8 millió forintot kaptak egy-egy 22 perces epizódért. Érdekesség, hogy Dylan Sprouse 2018 óta a magyar modellel, Palvin Barbarával alkot egy párt.
Macaulay Culkin
A "Reszkessetek, betörők" című film sikerének köszönhetően Macaulay Culkin már 10 éves kora előtt Hollywood egyik legfényesebb csillagának számított. Az 1990-es filmért "csupán" 29 millió forintot kapott, a "Reszkessetek, betörők! 2. - Elveszve New Yorkban" 1992-es folytatásért viszont már 1,3 milliárd forintot tehetett a malacperselyébe. Azonban még innen is volt feljebb, ugyanis a "Palira vettem a papát!" és a "Richie Rich - Rosszcsont beforr" filmekkel egyenként 2,3 milliárd forintot keresett.
Selena Gomez
Selena Gomez-nek 10 éves korában indult el a színészi karrierje a "Barney és barátai" című gyerekeknek szóló sorozattal. Állítólag már ekkor is több mint 800 ezer forintot keresett epizódonként, ám az igazi áttörést tinédzserként érte el, amikor is szerepet kapott a Disney Csatorna "Varázslók a Waverly helyből" című sorozatában. Az itt nyújtott alakításáért 8,7 millió forintot tehetett zsebre epizódonként.
Rico Rodriguez
A "Modern család" című szitkom szereplőjeként kezdetben 5,8 millió forintot kapott epizódonként. A sorozat népszerűségével arányosan a színészek fizetése is folyamatosan növekedett az évek alatt, így Rico az utolsó évadokban már 43,5 millió forintot kapott egy-egy részért. A sorozat 11 évad alatt összesen 250 epizódot élt meg.
Angus T. Jones
A "Két pasi - meg egy kicsi" című sorozat Jake-jeként ismertté vált Angus 2010-ben 87 millió forintot kapott egy-egy 21 perces epizódért, amivel akkoriban a világ legjobban fizetett gyerekszínészének számított.