A sors alkalomadtán olyan félreérthető szituációkba sodorja az embert, amikből aztán sehogy sem tudja kimagyarázni magát, hiába is próbálkozik minden erőbedobással. Ezért aztán van olyan egyén, aki inkább beletörődik a sorsába, és már meg sem próbálkozik vele. Egyszerűen csak hagyja, hogy mások valami olyan dolgot lássanak bele a helyzetbe, ami igazábból nagyon távol áll a valóságtól. Azokkal a szerencsétlen flótásokkal is valami hasonló történt, akik arra adták a fejüket, hogy az interneten keresztül elmesélik a nagyvilágnak az egyik kínos történetüket.

A férjemmel épp az újszülött babánkat néztük a kórházi ablakon keresztül, amikor valami olyasmit akartam mondani a férjemnek, hogy "Rád hasonlít jobban", de valami megmagyarázhatatlan oknál fogva ez jött ki a számon: "Valószínűleg a tiéd…"

Korábban biztonsági őrként dolgoztam egy cégnél, ahol az volt a feladatom, hogy ellenőrizzem az épületbe belépő dolgozók biztonsági kártyáját. Ezt a kártyát vagy a nyakukban, vagy pedig az övükre akasztva hordták az emberek.

Egy reggel az egyik nő, aki még csak pár napja dolgozott ott, félrehívott engem, és közölte, hogy borzasztóan zavarja, hogy minden reggel feltűnően megbámulom őt nyaktól lefelé.

Nagyon kínos volt, de végül sikerült neki elmagyaráznom, hogy nekem tulajdonképpen ez a munkám.

A macskánk, Drazsé nagyon szereti ellopkodni a szárítóról a kisebb ruhadarabokat.

Néhány nappal ezelőtt el kellett vinnem az állatorovoshoz Drazsét, és amikor kivettem a macska hordozóból a mancsára volt ragadva a feleségem egyik bugyija. Az állatorvos elkezdett kacagni, én pedig elvörösödtem, és gyorsan zsebre vágtam a fehérneműt.

Nem sokkal később az állatorvostól hazafelé menet még gyorsan beugrottam egy boltba, ahol fizetéskor a pénztárcámmal együtt kirántottam a zsebemből a bugyit is, amit minden sorban álló látott a pénztárnál, ugyanis még sikerült elejtenem is.

Pár éve történt, hogy az akkor 4 éves kislányommal egy parkban sétáltunk. Több szülő is volt a parkban a gyerekével, valamint egy nagy ázsiai család is.

A lányom az ázsiai gyerekekkel játszott éppen, amikor szóltak nekik a szüleik, hogy ideje hazamenni. A lányom közölte velem, hogy ő is hazamegy velük, mire mondtam neki, hogy az nem lehetséges. Amikor megfogtam a kezét, elkezdett kiabálni, hogy "Engedj el, én velük akarok menni…" és közben az ázsiai családra mutogatott.

A helyzetet tovább rontotta, hogy mivel a feleségem ázsiai, ezért a kislányom is ázsiai beütésű, miközben én nem vagyok az. Kénytelen voltam elmagyarázni a többi szülőnek a parkban, hogy ez nem az aminek látszik, azaz nem egy ázsiai kislányt próbálok éppen elrabolni az eredeti családjától.

A szomszédom mesélte, hogy a kislánya játék közben megbotlott a lépcsőn és lehorzsolta az arcát. Sírva rohant oda az édesapjához, majd azt mondta: "Apu, megütött a lépcső!". Az apa kijavította őt: "Nem úgy mondjuk, hogy megütött a lépcső, hanem hogy leestem a lépcsőn".

Pár nappal később, amikor vásárolni mentek, a pénztáros megkérdezte a kislánytól, hogy mi történt az arcával. A kislány erre zavarodottan az apjára nézett, majd megkérdezte: "Apa most mit is kell mondanom? Ja, eszembe jutott. Leestem a lépcsőn!"

Ezután kihívták a rendőrséget az apjára.

Gyerekkoromban a barátaimmal szerettünk horror történeteket mesélni egymásnak. Egyszer az egyik fiú mesélt egy sztorit a káromkodó gnómról, akit úgy lehet megidézni, hogy 20 káromkodást kell leírni egy papírlapra, majd elalvás előtt a párnánk alá kell tenni.

Még aznap kipróbáltam, de aztán teljesen elfelejtkeztem a papírlapról. Azonban pár nappal később megtalálta az édesanyám, amikor lecserélte az ágyneműt.

Amikor hazaértem a suliból, leültetett és kétségbeesett pillantások közepette megkérdezte: "Kisfiam, bánt téged valami?"

Gyerekkoromban az anyukám egy kisboltban dolgozott, ahol gyakran kirakta a boltba a rajzaimat, amiket neki rajzoltam.

Egyszer egy elég fura rajzot készítettem, többek között azt is ráírtam a képre, hogy "Hívd a 911-et". Édesanyám ezt a rajzomat is kitette a boltban, mire az egyik vásárló kihívta rá a rendőrséget, mert azt hitte, hogy fogva tart engem, és én így próbálok meg üzenni, hogy mentsenek meg engem.

Egy idősek otthonában dolgozom, ahol van egy Alzheimer-kóros néni is. Amikor pánikolni kezdett, akkor mindig azt mondtuk neki, hogy kezdjen el szalvétákat hajtogatni, ugyanis az általában megnyugtatta.

Egyik nap, amikor épp szalvétákat hajtogatott egy család jött egy idős bácsival, akit szerették volna a gondozásunkra bízni. Mikor körbevezettük őket az otthonban, a szalvétákat hajtogató Alzheimeres néni szomorű arccal ránk nézett, majd így szólt: "Annyira fáradt vagyok, nem pihenhetek egy kicsit?".

Nem győztünk magyarázkodni a családnak, ugyanis azt hitték, hogy mi itt az otthonban az idős és beteg embereket munkára kényszerítjük.

A pénztárnál álltam egy szupermarketben, és az előttem álló 90 éves bácsi már percek óta szenvedett vele, hogy kivegye a pénztárcáját a zsebéből. Nem ment neki, ezért végül a segítségemet kérte. Elkezdtem hát matatni a zsebében, de mivel a pénztárca hatalmas volt, a zsebe pedig keskeny, így sehogy sem sikerült kivenni nekem sem. Eközben láttam, hogy a sorban mögöttem álló emberek furcsán néznek rám, és nem tudják elképzelni, hogy mit művelek az idős bácsival.

Nagyon kínos volt a szituáció, így azt mondtam a bácsinak, hogy hagyjuk, és inkább kifizetem én a vásárlását, csak hogy minél gyorsabban eltűnhessek.

Egyik este egyedül maradtam otthon. Kezdésként bepakoltam a szennyes ruháimat a mosógépbe. Magamról is lekaptam mindent, még az alsómat is. Elindítottam a mosást, majd elindultam a szobámba, hogy felöltözzek, amikor meghallottam, hogy nyílik a bejárati ajtó, és a következő pillanatban belépett rajta az édesapám.

Néhány másodperc erejéig szótlanul bámultunk egymásra, majd felhúzott szemöldökkel így szólt: "Szóval ezt csinálod, amikor egyedül vagy itthon?" Ezután elvette az asztalon hagyott pénztárcáját és gyorsan lelépett. Anélkül, hogy elmagyarázhattam volna, miért nem viseltem éppen semmit, amikor benyitott.

Az ünnepeket követően vonattal utaztam vissza a kollégiumba, a nagymamám pedig adott nekem egy csokit az útra. A felét gyorsan megettem, majd a maradékot visszacsomagoltam, és a farmerem hátsó zsebébe tettem.

Már egy órája utaztam a vonaton, amikor hirtelen eszembe jutott, hogy a farzsebbe tett csokin ülni nem a legjobb ötlet. Gyorsan belenyúltam a zsebembe, hogy kivegyem, de már elkéstem vele, ugyanis úszott az olvadt csokoládé a zsebemben.

Egy 4-es ülésben ültem 3 idegen lánnyal, akik annyit láttak az egészből, hogy belenyúlok a nadrágomba, majd lassan kihúzom a csuklóig barna kezemet.