A feleség elbocsátó szép üzenet formájában tudatja férjével, hogy vége köztük mindennek. Ezután pedig sorra veszi, hogy mik vezettek odáig, hogy ezt a döntést meghozta, zárásként pedig még bevisz egy mélyütést is. A férj azonban ettől sem kerül padlóra, sőt, még igazából örül is neki. A feleségének írt válaszüzenetében pedig részletesen és humorosan kifejti, hogy miért.

Hirdetés

Kedves férjem!

10 éven keresztül voltam jó és hűséges feleséged, de ennek vége.

Hétfőn észre sem vetted, hogy fodrásznál voltam. Megfőztem a kedvencedet vacsorára, és este felvettem az új, vörös selyem hálóingemet, erre te meg épphogy csak beletúrtál a tányérba, és aztán leültél a TV elé meccset nézni. Miután pedig vége lett, azonnal felmentél lefeküdni aludni. Annyit sem mondtál, hogy "jó éjszakát", vagy hogy "szeretlek", semmit.

A minap pedig keresett a főnököd, amikor nem voltál itthon, és megtudtam tőle, hogy se szó, se beszéd, felmondtál bent a munkahelyen. Na, ez volt az utolsó csepp a pohárban.

Hirdetés

Fogalmam sincs, hogy szeretsz-e még egyáltalán, de már nem is érdekel, ugyanis elhagylak.

A bátyáddal úgy döntöttünk, hogy együtt új életet kezdünk Londonban, szóval ne is próbálj megkeresni! További szép és kellemes életet nélkülem!

Az exfeleséged: Hajni

Kedves exfeleségem!

Nem hittem volna, hogy lehet még ennél is jobb napom, de aztán megkaptam az üzenetedet.

Valóban 10 éve vagyunk házasok, de azt azért tisztázzuk, hogy te nagyon távol állsz a jó feleség fogalmától.

Hétfőn egyébként észrevettem, hogy levágattad a hajad, de amikor megpillantottalak az ajtón belépve, az volt az első gondolatom, hogy úgy nézel ki az új frizuráddal, mint a Harry Potter. Engem meg úgy neveltek, hogy ha kedveset nem tudok mondani, akkor inkább ne mondjak semmit, ezért aztán csendben maradtam.

Hirdetés

Értékelem, hogy megpróbáltad elkészíteni a kedvenc ételemet, de valószínűleg összekevertél a bátyámmal, ugyanis én soha nem szeretem a marhahúst.

Valóban sokat nézek meccset mostanában, ugyanis ezzel próbálom kizárni az állandó zsörtölődésedet.

Amikor pedig megláttak az új hálóingedben, azért mentem el inkább gyorsan aludni, mert rajtafelejtetted az árcédulát. Közben próbáltam magam azzal nyugtatni, hogy mindössze csak véletlen egybeesés lehet, hogy a bátyám aznap reggel kért tőlem kölcsön 50 ezer forintot, pontosan annyit, amennyibe a hálóinged került.

Mindezek ellenére is arra jutottam, hogy még megtudjuk oldani a problémáinkat. Így aztán amikor kiderült, hogy nyertem a lottón 3 milliárd forintot, azonnal felmondtam a munkahelyemen, és leszerveztem egy világ körüli luxusutazást kettőnknek. De amikor hazaértem, hogy közöljem veled a jó hírt, te már nem voltál sehol.

Hirdetés

Szívből remélem, hogy olyan életed lesz a bátyámmal, amilyet mindig is elképzeltél magadnak.

Felfogadtam egy ügyvédet, aki azt mondta, hogy az üzeneted alapján, egy fillért sem fogsz a nyereményből kapni.

Ja, és ez idáig szerintem elfelejtettem megemlíteni, hogy a bátyámat, Gábort 15 évvel ezelőtt még Gabriellának hívták.

A piszkosul gazdag és szabad (ex)férjed: Tibi