Beat, a Fekete Vonat rappere már 3 hónapja egy kőbányai úti munkásszállón él, ahová egy önkormányzati bérleményből költözött át, ugyanis összeveszett a feleségével. Így aztán saját bevallása szerint nagy szüksége volt a január 7-i koncertért felvett 4 millió forintos előlegre, ugyanis csak a munkásszállásért 800 ezer forintot fizetett ki eddig. Azonban mivel a koncert anyagilag nem volt sikeres, további juttatásokra nem igen számíthat.

Hirdetés

Így nyilatkozott Beat a Borsnak:

"Jól jött az előleg. Abból azonban ma már nincs semmi. Most azt sem tudom, hogyan fogom a következő napokat kifizetni, és mit fogok enni. Nyilván, ha hazamennék, ehetnék, de én ennél büszkébb ember vagyok."