Amikor felteszünk egy kérdést valakinek, akkor belül azt reméljük, hogy olyan választ ad rá, amit hallani szeretnénk. Ha viszonylag jól ismerjük az illetőt, akinek feltettük a kérdést, akkor a kérdés mivoltának függvényében azért már lehet némi sejtésünk arról, hogy milyen felelet érkezik rá tőle. Persze még ennek fényében is képes lehet olyan szinten meglepni minket egy-egy válaszával, hogy csak pislogunk rajta. Pozitív és negatív értelemben véve is okozhat csalódást, és az utóbbi esetben még azt is megbánjuk, hogy egyáltalán megfordult a fejünkben, hogy megkérdezzük. Ugyanakkor a válaszoló szerepéből nézve az sem ritka, hogy maga a kérdés annyira értelmetlen és oktondi, hogy ha szeretnénk sem tudnánk rá elfogadható választ adni.

1. Vajon a szerelem cicának is kilenc élete van, csakúgy mint egy teljesen átlagos macskának?

2. A hölgy azt gondolta, hogy ezzel gyorsan és hatékonyan eltántoríthatja a további próbálkozásoktól az úriembert, de visszafelé sült.

3. Bátran lehet alkudozni a faterral, csak éppen nem igazán érdemes. Bár még az sem teljesen kizártható, hogy komolyan fontolóra vette a srác.

4. Semmi sincs, ami a szerelemhez lenne fogható. Kivéve talán 100 millió forintot, amiből el lehet költözni Bora Borára.

5. Egy őszinte és igaz barát aranyat ér. Még akkor is, ha néha talán túlságosan is szókimondó és nyers tud lenni.

6. Végülis tényleg nem tett rá utalást a srác egyetlen árva szóval sem, hogy járművel fog érkezni.

7. Ezt a rizikósnak mondható játékot azért űzik egy páran hétköznap reggelente kerek e világon

8. Végre azt is megtudhattuk, hogy a mai világban egy férfi szívéhez az olcsó üzemanyagon keresztül vezet a legrövidebb út.

9. Ha ezt az üzenetet az anyuka is elolvassa, akkor valószínűleg egy jó darabig nem teszi fel újra a kérdést a lányának,