Az üzenet elküldésekor még nem tudhatjuk, hogy miféle válasz érkezik rá vissza. Ha jól ismerjük az adott illetőt, akinek üzentünk, akkor azért lehet némi elképzelésünk, de mivel nem látjuk a másik reakcióját az üzenetünk olvasásakor, ezért nem mehetünk biztosra. Olykor egészen fordulatos beszélgetések is kikerekedhetnek egy-egy átlagosnak induló üzenetváltásból is. Olyanok, amiket még a fordulatokkal és izgalmakkal teletűzdelt filmek rendezői is megirigyelnének. Ezúttal olyan üzenetváltásokba nyerhettek betekintést, amikben a végére maradt a fordulat. Az izgalmas hollywoodi filmek esetében is megszokhattuk már, azok számítanak igazán szórakoztatónak, amikben a végén következik be a csattanó, és ez hasonlóan érvényes ezekre a hétköznapi üzenetváltásokra is.

1. A férj szívől jövő vallomása, amit a feleség némiképp félreértett.

2. Ki ezért, ki azért hagyja ott a tanári pályát.

3. A haverja kisegítette őt az elején, de aztán a többit már rá bízta.

4. Az anyuka nem szól bele a gyereke döntésébe, de azért finoman a tudtára adja, hogy mit gondol róla.

5. A testvérek már csak ilyenek.

6. Ahelyett, hogy szabadjára egnedte vona a fantáziáját, inkább realista módon közelítette meg a kérdést.

7. Azért ennyi nem elég ahhoz, hogy levegyék a lábáról.

8. A srácnak nem kellett kétszer mondani, hogy lazára vegye a figurát.

9. A férfiak hadilábon állnak a színekkel.