Mindannyiunkkal előfordult már, hogy olyan kínos pillanatokat voltunk kénytelenek átélni mások szem láttára és füle hallatára, amiket szívesen elkerültünk volna, ha van rá módunk.

1. Szilveszter másnapján elég sok ember ébred fejfájással és rosszulléttel. Nos, én legutóbb virágokkal a fejemben keltem. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a szomszédom virágágyásában, de legalább virágok között.

2. A minap volt egy nagyon fontos vizsgám reggel, és természetesen sikerült elaludnom. Pánikolva rontottam be a terembe, és sűrű elnézést kértem a professzortól a késésért. A professzor megkérdezte, hogy ki vagyok, mire a nevem hallatán így szólt: "Na ne szórakozzál velem! Akinek a nevét mondtad, őt pontosan tudom, hogy néz ki. Ne próbálj átverni azzal, hogy más nevét diktálod be."

Ekkor megmutattam neki a személyimet, és mondtam, hogy ma reggel nem volt időm sminkelni, és valószínűleg azért tűnök más embernek.

3. Egyszer egy osztálykiránduláson leestem egy emeletes ágyról, aminek következtében eltört a kezem és a lábam is. Sok-sok évvel később randiztam egy sráccal, és sétálás közben megbotlottam. Viccesen mondtam is neki, hogy vigyázzon velem, mert nagyon ügyetlen tudok ám lenni. Erre ő nevetve azt mondta, hogy "Ugyan már, biztosan csak túlzol. Képzeld el, hogy a testvéremnek volt régen egy osztálytársa, aki legurult egy emeletes ágyról, és utána fél évig feküdt otthon begipszelt végtagokkal. Na, ő tényleg ügyetlen."

Igen, kitaláltátok. Én voltam az a valaki, akiről mesélt.

4. Éppen az utcán sétáltam a gondolataimban elmerülve, amikor egyszer csak jött velem szembe egy nő, aki széles mosollyal arcán kitárta felém a karjait, mintha meg szeretne ölelni. Hirtelen zavaromban azt hittem, hogy egy ismerősöm az, csak nem ismerem meg, és mivel nem szerettem volna megbántani, ezért én is elindultam felé kinyújtott karokkal. Ekkor így szólt: "Nem te, hanem ő!" És a mögöttem sétáló pasijára mutatott. Mindketten jót nevettek rajtam, miközben én rákvörös arccal oldalogtam el.

5. Elvittem a játszótérre az unokahúgomat, majd amikor már úgy gondoltam, hogy ideje hazaindulni, felkaptam egy kisgyereket a karomba, mert hirtelen azt hittem, hogy az unokahúgom az. A következő pillanatban odapattant mellém egy dühös anyuka, és rámkiabált, hogy azonnal tegyem le a gyerekét.

6. Megkérdeztem az egyik kollégámtól, hogy milyen nevet adtak az újszülött kisfiuknak, mire ő azt válaszolta, hogy "Legolas". Hangosan felröhögtem, mert azt hittem, hogy csak viccel, de az arckifejezéséből ítélve hamar leesett, hogy nem.

7. Az iskolából hazafelé menet mindig integettem a zebra mellett álló forgalomirányító bácsinak. Egyik nap feltűnt az édesanyámnak is, és megkérdezte tőlem, hogy kinek integetek. Ekkor kiderült, hogy a zebra mellett nem is egy forgalomirányító bácsi állt, hanem egy nagy postaláda. Ezután az édesanyám elvitt egy szemészhez, és megkaptam életem első szemüvegét.

8. A feleségem szokott hazavinni a munkából, de a minap az egyik férfi kollégám dobott haza kocsival. Amikor megérkeztünk, kikapcsolt az agyam és automatikusan megakartam csókolni, ahogyan a feleségemet szoktam elköszönéskor, mire a kollégám rémült arccal elhúzódott, én pedig szerencsére még időben észbe kaptam. Euztán gyorsan kipattantam az autóból, és soha többet nem beszéltünk az esetről, de még azóta sem tudok úgy a szemébe nézni, hogy ne jutna eszembe azonnal az incidens.

9. A nagynéném Görögországban nyaralt, és beült egy hatalmas, elegáns étterembe. Mivel nem tudott görögül, ezért kézzel-lábbal mutogatott a pincérnek, hogy mit szeretne kérni. A végén, amikor fizetni akart, a pincér először ellenkezett és nem engedte neki. Ekkor derült ki, hogy a nagynéném a tudtán kívül beült valakinek az esküvőjére, és a pincérek azt hitték, hogy ő is a meghívott vendégek közé tartozik.