Az élet nem habostorta, ugyanis a jó és a rossz pillanatok folyamatosan válogatják egymást, de ideális esetben azért a klassz pillanatok azok, amik nagyobb szeletet tesznek ki. Teljesen magától értetődő módon a jó élmények azok, amiket szívesebben idéz fel az ember. Azonban a kellemetlen pillanatok között is adódnak olyanok, amik szintén emlékezetes nyomot hagynak maguk után a memóriánkban. Ezek azok, amikkel kapcsolatban elsőre el sem tudjuk dönteni, hogy sírjunk, vagy inkább nevessünk rajtuk.

1. Főzés közben két percre kiszaladtam a kamrába, és arra tértem vissza, hogy a macskám alomnak használja a rizset, amit kimértem egy tálba.

2. A hajvágó gépem hajnyírás közben mondta fel a szolgálatot.

3. A férjem zuhanyzás közben egyszer csak elkezdett sikítozni. Amikor benyitottam a fürdőszobába, ez a látvány fogadott:

4. A főnököm reggel azzal fogadott, hogy a raktárban elborult néhány doboz, és rendet kellene raknom. Nos, ő ezt értette "néhány doboz" alatt:

5. Elvittem a fiamat allergia vizsgálatra, és kiderült, hogy szinte mindenre allergiás:

6. A nagypapám egy pontosan ugyanolyan inget kapott ajándékba a születésnapjára, mint amilyet éppen viselt. Hát nem volt őszinte az öröme.

7. Egy hosszú munkanap után vettem magamnak egy szendvicset vacsorára, hogy majd otthon megegyem. Amikor hazaértem és kiszálltam a kocsiból, véletlenül beleejtettem a szendvicset egy nagy pocsolyába. Nem estem kétsége, és úgy döntöttem, hogy akkor gyorsan főzök magamnak valami egyszerű tésztás kaját. Amikor elkészült, véletlenül az egészet kiborítottam a földre. Főztem hát még egy adagot, ami végül ugyanúgy a padlón végezte, ugyanis letört a lábas nyele. Itt adtam fel a dolgot, és inkább éhesen feküdtem le aludni.

8. Vettem egy új biciklit, és amikor mentem egy próbakört, rögtön borultam is vele egy nagyot. Én megúsztam egy karcolás nélkül, de a bicikliről nem mondható el ugyanez.

9. A munkahelyi értekezleten az egyik kollégánk online vett részt, ugyanis aznap otthonról "dolgozott". Pechjére a hang helyett véletlenül a kamerát kapcsolta be az értekezlet elején.

10. A lakótársam hupikék törpikének öltözött egy bulira, ezért befestette kékre az arcát és a kezét is. Mióta hazajött a buliból, már 10-szer zuhanyzott le, de még mindig nem sikerült lemosnia a festéket magáról.

11. A volt osztálytársaim találkozót szerveztek egy drága étterembe. Mindenki jó hangulatban evett-ivott, amikor az este egy pontján az a lány, akibe évekig szerelmes voltam, mélyen a szemembe nézett és megkérdezte:

- Tudnál szólni a séfnek, hogy ne tegyen szezámmagot az ételembe?

Nos igen, abban az étteremben volt az osztálytalálkozó, ahol pincérként dolgozom, és arra az estére is be voltam osztva, ezért úgy vettem részt a találkozón, hogy én voltam a pincér az asztaluknál.

12. A tűző napon teljesen megolvadt a kajak az autó platóján. A tulajdonosa biztosan nem fog repesni az örömtől, amikor meglátja:

13. 40 éve dolgozok a cégnél, és ezen alkalomból ezzel a kitűzővel szúrták ki a szememet. Ennél az is jobb lett volna, ha nem adnak semmit.

14. Egy nyilvános WC-ben elejtettem a WC-papír gurigát, ami átgurult a szemben lévő fülkébe.

15. Ma rátaláltam álmaim cipőjére egy üzletben, de sajnos egy számmal nagyobb volt a méretemnél. Végül azonban ennek ellenére is megvettem. Talpbetétet tettem bele, és kitömtem vattával, hogy ne csúszkáljon a lábam benne. Pár nappal később éppen a városban sétáltam benne, amikor egy jóképű férfi jött velem szemben, és rám mosolygott. Én is visszamosolyogtam rá, és már vártam, hogy egymás mellé érjünk. Amikor megtörtént, hirtelen megbotlottam és leesett a cipő a lábamról, a vatta pedig egyenesen a fickó lábára repült.

16. Amikor egy nő mosolygós emojit használ egy ilyen szituációban, az nem sok jót vetít előre.

17. Norvégiában élek, és egyik reggel úgy mentem el otthonról, hogy elfelejtettem becsukni az ablakot. Mire hazaértem, ez a látvány fogadott: