Teljesen ártalmatlannak és jelentéktelennek tűnő dolgok is kiválthatnak félelmet és egyfajta nyugtalanító érzést az emberből. Általában maga a látvány az, ami előhozza belőlünk, de olykor már csupán valaminek a gondolatától is összeszorulhat a gyomrunk, és megemelkedhet bennünk az adrenalin.

A feleségem küldött nekem egy üzenetet, hogy azonnal menjek haza a munkahelyemről, majd pedig amikor megkérdeztem, hogy miért, akkor elküldte nekem ezt a fotót:

A barátom egyik éjszaka a melóból sétált hazafelé, amikor megpillantott egy ház tetején mozdulatlanul álló nőt. Nem merte megszólítani, és inkább gyorsan tovább sietett.

Ha a repülőn ülve felszállás előtt kipillantasz az ablakon, és azt látod, hogy egy szerelő éppen a hajtóművet tekeri körbe ragasztószalaggal, akkor elkezdesz nyugtalanul fészkelődni az ülésedben.

Ugyan a madaraktól közel sem viszolyognak annyian, mint mondjuk a pókoktól, de azért amikor az ember reggel kitekint a háza ablakán, és ez a látvány fogadja, akkor az megemeli a vérnyomását.

Kínában a Shiniuzhai Nemzeti Geológiai Parkban található egy 300 méter hosszú híd 180 méteres magasságban, ami átlátszó üvegből készült.

Ma le kellett volna mennem ennek a háznak a pincéjébe, de amikor benyitottam az ajtón, azt mondtam, hogy inkább felmondok.

Bár ezek a bárányok hallgatnak, de a tekintetükkel a lelkedig hatolnak.

Fontos a megfelelő szájápolás, de ez volt az az alkalom, amikor úgy döntöttem, hogy inkább kihagyom az esti fogmosást:

Egy már régóta elhagyatottan álló kórház épülete mellett haladtam el, és megláttam, hogy az egyik ablakán fény szűrődik ki:

A kisfiam szétdobált játékait szedegettem fel a nappaliban a padlóról, és amikor a műpókja felé nyúltam, az alfeléből hirtelen előbújt egy élő gekkó.

Ma megtörtént velem az, amitől mindig is tartottam, hogy egyszer bekövetkezik: Elejtettem a kulcscsomómat egy csatorna lefolyó felett. Viszont a sors kegyes volt hozzám, és nem esett bele.

Egyik este ez a hatalmas molylepke szeretett volna bejutni a szobám ablakán. Bár alapjában véve nem irtózom a bogaraktól, de ettől kivert a víz.

Akit a környezettudatosság még nem vitt rá arra, hogy ne használjon szívószálat, azt ez a kép valószínűleg meg fogja győzni:

Az Appalache-hegység területén Nyugat-Virginiában autóztunk éjszaka az országúton, amikor megláttuk ezt az alakot az út mellett az erdő szélén:

Vettünk egy házat, ám az alatta lévő pincéhez nem kaptunk kulcsot, ezért az ajtó egyik nagyobb repedésén becsúsztattam a telefonomat, hogy készíthessek egy képet és megnézhessem mi van lent:

Mindannyiunk agyán átfutott már legalább egyszer a mozgólépcsőn állva, hogy megtörténhet-e hasonló eset:

Teljesen ledermedtem és a hideg végig futott a hátamon a látványtól, amikor egy 3 hónapos távollétet követően benyitottam a lakásomba. Első pillantásra azt hittem, hogy valamilyen rémálomszerű élőlény fészkelte be magát hozzám, mialatt távol voltam, ám miután sikerült felocsúdnom, leesett, hogy ez csak néhány krumpli, amik méteres csírákat növesztettek az eltelt idő alatt.