Míg a felnőttek egy részének problémát jelent és kifejezetten a nehezére esik, hogy megmutassák a szórakoztató oldalukat egy társaságban, addig a gyerekeknek ez kisujjból meg még akaratlanul is. Megfogalmazhatjuk akár úgy is, hogy született tehettségük van hozzá. Na, persze az már egészen más tészta, hogy a szülők bosszantásához is legalább ekkora adottsággal rendelkeznek. De jól tudjuk, hogy az ember életében szinte minden területen fontos az egyensúly, akkor miért pont ezen a téren lenne ez másképp. Annyi bizonyos, hogy ha az ember gyermekvállalásra adja a fejét, akkor búcsút inthet az egysíkú, megszokott hétköznapoknak, ugyanis egy kis túlzással leszögezhető, hogy gyerek mellett egy percig sincs ideje unatkozni.

1. Megkértem a kislányomat, hogy vigyázzon egy kicsit a kishúgára, amíg én megírok egy fontos e-mailt. Amikor végeztem, erre tértem vissza a nappaliba:

2. Egy idő után kezdett gyanús lenni, hogy a kislányom nagyon csendben van a szobájában, ezért megnéztem, hogy mit csinál. Nos, kisminkelte a macskánkat, akinek nem volt semmi ellenvetése a dolog ellen.

3. Amíg elmentem a WC-re, addig a kisfiam megízesítette a reggeli kávémat a játékautóival. Bár így is megittam, de azért cukorral és tejjel jobban szeretem.

4. A kisfiam a Batman köpenyében jött a vadasparkba, és kihívta egy párbajra a pávát, amit az el is fogadott.

5. A lányom kisminkelte filctollal a babáit. Bár kimostam őket, de nem sikerült kihozni a foltokat. Így aztán most úgy néznek ki a hercegnők, min ha egy keményen átbulizott éjszakán lennének túl.

6. A gyermekem nagyon szeret bújócskázni, de láthatóan van még hová fejlődnie benne. Nem érti, hogy hogyan találom meg mindig olyan gyorsan.

7. A kisfiam ujjongva kiabált nekem, hogy talált 100 dollárt a homokban. Először még én is megörültem, és boldogan rohantam oda hozzá megnézni, de aztán hamar elmúlt a lelkesedésem, amikor megláttam, hogy egy lego pénzt talált.

8. A kisfiam ragaszkodott hozzá, hogy az űrhajós jelmezében szeretné megsétáltatni a kutyánkat.

9. Elmentem bevásárolni a gyerekeimmel. Miközben a lányomat próbáltam meggyőzni (sikertelenül), hogy nem ő látható egy képkeretben, addig a kisfiam a háttérben a saját tükörképét puszilgatta.

10. Még nem mertem megkérdezni a kislányomtól, hogy ugyan mégis mi okból tartja a babái fejét vízzel teli üvegcsékben...

11. A fiamnak nagyon nem volt kedve reggel iskolába menni, amire még rátett egy lapáttal a kishúga is, ugyanis ilyen kárörvendően búcsúzott el tőle az ajtóban:

12. Van egy olyan érzésem, hogy a kisfiam már megbánta, hogy eljött velem bevásárolni.

13. Amikor kimentem a konyhába, ez a látvány fogadott az asztalon. Megkérdeztem a kislányomat, hogy mégis mi történt a konyhaasztalon, mire ezt válaszolta:

- Elza elintézte a rohamosztagosokat.

14. Gyakran szoktam otthon edzeni, és egyik nap arra lettem figyelmes, hogy a kisfiam is betársult hozzám.

15. Már csak az a kérdés, hogy vajon hanyadik alkalom volt ez, mire végül lebukott?

16. A kislányunk már kapott egy csomó babát és plüssállatot, de egyikkel sem játszott még 5 percnél többet. A múltkor vettünk a kertbe egy ijesztő műbaglyot madárriasztónak, ami bezzeg azonnal megtetszett neki, és már napok óta le sem teszi a kezéből.