Attól nem lesz rosszabb vagy kevésbé sikeres a házasságuk, hogy lazán és nyiltan mernek beszélni a közös életük részleteiről. Sőt, ettől csak őszintébbé és oldottabbá válik a házaséletük. Persze arra azért ügyelnek, hogy ne lépejenk át egy olyan határt, ami a másik számára már nem fér bele.

1. Én, amikor a feleségem még alszik: Lábujjhegyen közlekedek, fejhallgatóval használom a telefonomat, és még levegőt is annyira halkan veszek, amennyire csak tudok.

A feleségem, amikor én még alszok: Elindítja a mosógépet, turmixol, átrendezi a serpenyőket a szekrényben és közben teli torokból énekel.

2. A feleségemmel kő-papír-ollóval döntöttük el, hogy ki üljön fel a kisfiunkkal az egyik meredek vidámparki játékra, és én nyertem, így a feleségemnek kellett bevállalnia. Azt hiszem, hogy minden az arcára van írva.

3. Én: Nem hiszem el, hogy tényleg képes voltál ezt mondani.

Férjem: Most már másképp gondolom.

Én: Dehát alig fél perce mondtad.

Férjem: Azóta sokat változtam és más ember lettem.

4. A férjem, amikor véletlenül eltörök vagy elrontok valamit: Mit csináltál?! Igazán vigyázhatnál jobban is! Tudod, te hogy milyen drága ebből egy új?!

A férjem, amikor ő tör el, vagy ront el valamit: Mindegy, úgyis is itt volt már az ideje, hogy lecseréljük.

5. Feleségem: Van kedved eljönni velem bevásárolni?

Én: Hát most nem igazán érek rá.

*A Feleségem szúrós tekintettel néz rám.*

Én: Nahát, pont most szabadult fel egy kis időm.

6. Egyszer megnéztem egy részt a kedvenc sorozatunkból a feleségem nélkül, ő pedig utána szülői felügyeletet állított be Netflixen.

7. Az elálló füleim egész életemben zavartak, viszont a férjemnek így tetszettek, ahogy vannak, és folyton "Fülesnek" becézett engem. Nemrég úgy döntöttem, hogy megműttetem. A füleim végre normálisan állnak, a férjem viszont a műtét óta "Fületlen"-nek hív.

8. A férjemnek el kellett utaznia néhány napra, és írt egy üzenetet, hogy mennyire hiányzom neki, és honvágya van. Válaszként visszaírtam, hogy a ház körül milyen teendőket kellett volna már hetekkel ezelőtt megcsinálnia, amiket megígért, csak hogy itthon érezze magát.

9. A férjem folyton elfelejti kikapcsolni a ébresztőt a telefonján hétvégére, és ma, amikor hajnalban ismét megszólalt, a kutyánk elkezdett rá morogni. Örülök, hogy végre rajtam kívül más is szóvá tette a drága férjemnek ezt a problémát.

10. A férjem percek alatt elalszik, amikor leül a fotelbe TV-t nézni, viszont ha 1 óra elteltével csatornát váltok, akkor persze azonnal felébred, és nekem áll, hogy "de hát én ezt néztem, miért váltasz el?!"

11. Feleségem: Drágám, én is családtagnak tekintem a kutyánkat, de azt hiszem, hogy te túl messzire mentél.

Én, miközben éppen asztalhoz ültetem a kutyánkat, és tányért, evőeszközt teszek ki elé: "Most miért mondod ezt?"

12. Amikor mérges vagyok a férjemre, akkor csak bedugom az egeremet a számítógépébe, és elkezdem összevissza mozgatni, miközben ő játszik.

13. A kezembe akadt a férjem mobilja és megláttam, hogy a híváslistán szerepel egy olyan név, hogy "Feleség 2". Egyszerre öntött el a harag és a kétségbeesés. Végül úgy döntöttem, hogy felhívom, és erre váratlanul megcsörrent a telefonom a hálószobában. Ekkor esett le, hogy néhány hónappal ezelőtt új telefonszámom lett, és azt nevezte el a férjem "Feleség 2"-nek. Én meg pár perc leforgása alatt azt is megkérdőjeleztem, hogy valóban ismerem-e a férjemet, és az gondoltam, hogy a házasságunk egy hazugság.

14. Tapasztalataim szerint a sikeres házasság titka abban rejlik, hogy olyan valakihez menj hozzá, akivel egyezik a értékrendetek, és ugyanannyi fokra szeretitek állítani a termosztátot.