A házaséletnek napos és árnyoldala is van. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy egyszer fent, egyszer pedig lent érzi magát az ember. És pont ettől lesz szép egy házasság. Sok örömöt, bánatot és bosszúságot élnek meg együtt a felek. A hangsúly azon van, hogy helyén tudják kezelni a közösen megélt pillanatokat. Na és végül, de nem utolsó sorban magukon és egymáson is jóízűen tudjanak nevetni.

A feleségem szemrehányóan így szólt hozzám:

- Azt hittem, hogy diétázol...

- Így is van.

- De hát most faltál be egy fél tábla csokit.

- Igen, de az egészet meg akartam enni. Látod, így működik a diéta.

A házasság lényegében arról szól, hogy összekötöd az életedet egy olyan emberrel, aki mindig azelőtt a konyhaszekrény előtt áll, amit te éppen ki szeretnél nyitni.

Így szóltam a férjemhez:

- Délután majd ne felejts el érte menni a gyerekekért az iskolába.

Erre a férjem:

- Dehát szombat van, és mindketten fent játszanak az emeleten.

- Szerda van, és három gyerekünk van.

Tegnap egy kicsit később értem haza a megbeszéltnél, ezért kérdőre vont a családom:

- Hol voltál ilyen sokáig?!

- Bocsássatok meg, csak hát időbe tellett kitalálnom, hogy mit főzzek nektek vacsorára, miközben mindegyikőtök azt mondja, hogy "nekem mindegy".

Amikor a férjem történetmesélésbe kezd, én mindig ott állok mellette, hogy kijavítsam őt és elmondjam, hogy hogyan is történt egészen pontosan.

A feleségemtől kaptam egy üzenetet napközben:

"Bocsi, drágám, de ma tovább bent kell maradnom, ezért el kell halasztanunk a ma esti programunkat, amit terveztünk.

Erre én, aki egyáltalán nem is emlékezett rá, hogy este bármiféle programunk lenne:

" Hát jó... de ezért ki kell majd engesztelned valahogy."

Ma szabadnapos vagyok, a férjem pedig lebetegedett reggelre, ezért ő is itthon maradt. Ez rosszabb, mint 1000 kisgyerekre vigyázni.

A férjem így szólt hozzám, amikor hazaértem:

- Drágám, van egy jó és egy rossz hírem.

- Először mondd a rosszat!

- A kacsa belekakilt a fürdőkádba.

- De hát nekünk nincs is kacsá...

A férjem fülig érő mosollyal:

- És most a jó hír...

Házasság nélkül nem lenne kivel veszekedned a WC papírról, vagy arról, hogy kidobd-e azt a 20 éves régi tányért, ami már tele van karcolásokkal.

A gondolataim, miközben az édesen alvó férjemet nézem:

"Annyira szeretem ezt a férfit! Ő az én mindenem!"

2 perccel később, miután elkezd horkolni:

"Nem bírok tovább együtt élni ezzel a férfival!"

Amikor este furcsa zajokat hallunk az udvarról, és a férjem kimegy megnézni a forrását, akkor nekem mennyi ideig illik várni rá, mielőtt átírnám a kapcsolati státuszomat özvegyre?

A feleségem vitatkozás közben ezt mondta nekem:

- Esküszöm, hogy olyan néha, mintha a Föld összes férfija egyetlen agyon osztozkodna.

Abban a pillanatban valószínűleg nem én használtam azt a bizonyos agyat, ugyanis nem jutott eszembe semmilyen frappáns válasz.

A férjem fintorogva kortyolgatta a teáját, majd így szólt hozzám:

- Szerintem ez a méz megromlott, mert nagyon rossz íze van.

Most csendben ülök, és nem tudom, hogy elmondjam-e neki, hogy a konyhaasztalon felejtett szőrtelenítő gyantámat csorgatta bele a teájába méz helyett.

A férjem ma azt mondta nekem, hogy olyan vagyok mint egy lazacfilé.

Már kezdett elönteni a méreg, de aztán gyorsan hozzátette:

- Ez az egyetlen halfajta, amit szeretek.