Történnek olyan események az életben, amikre nehéz logikus magyarázatot találni. Hogy vajon nincs is, vagy csak nem vagyunk képesek megtalálni, az már más kérdés. Annyi bizonyos, hogy a racionális gondolkodású és a spirituális beállítottságú emberek hosszasan el tudnának róla vitázni érveket és ellenérveket felsorakoztatva. Ettől függetlenül, ha hallunk, vagy esetleg a saját bőrünkön megtapasztalunk valami hasonlót, mint amiket a beszámolókban olvashatunk, akkor jó eséllyel egyfajta borzongató érzés jár át minket, amitől libabőrösek leszünk.

Én és a munkatársaim átvizsgáltunk egy használaton kívüli, elhagyatott hajót, amiről fotókat is készítettünk. Később, amikor az elkészült képeket nézegettük, az egyiken észrevettünk egy alakot baltával a kezében. Elvileg senki más nem tartózkodott a hajón rajtunk kívül, amelyet a biztonsági kamera felvételei is alátámasztottak. Élőben nem látta egyikünk sem a baltás fickót.

Alig 19 évesen egy súlyos fertőzés miatt kómába estem, és kérdéses volt, hogy túlélem-e. Bár napokig feküdtem kómában a kórházban, én ebből semmit sem vettem észre. Amikor felébredtem a kómából, én úgy emlékeztem, hogy az elmúlt napjaim tök átlagosan teltek a kórházban. Napközben tévéztem, olvasgattam, esténként pedig aludtam.

Az egyetlen furcsa emlékem az volt, hogy ezalatt a nagymamám végig ott volt mellettem a másik ágyon, és minden nap biztatott, hogy sikerül legyőznöm a betegséget. Az a nagymamám, aki ekkor már sok-sok éve halott volt.

A szobatársam gyakran beszél álmában, amihez már hozzászoktam az évek alatt.

Egyik este, amikor megint dumálni kezdett álmában valami pohárról a földön, csak átfordultam a másik oldalamra, és próbáltam visszaaludni. Ekkor azonban hirtelen eszembe jutott, hogy teljesen egyedül vagyok, ugyanis aznap a szobatársam elutazott a barátaival néhány napra. Azért óvatosan az ágyára néztem, de nem volt ott senki. Ezután magamra rántottam a takarót, és reggelig ki sem mertem bújni alóla.

Egy pszichiátrián dolgozom, és bekerült hozzánk egy srác, akinek a szomszédai riasztották a rendőrséget, hogy félelmetes sikolyok és állati üvöltések hallatszanak a srác lakásából. Amikor a rendőrök rátörték az ajtót, azt látták, hogy a falak tele voltak rejtélyes írásokkal, a függönyök össze voltak varrva, a szoba közepén pedig volt egy oltár, amin egy lány régi fényképéve és égő gyertyák voltak elhelyezve.

Amikor a rendőrök elvitték onnan a srácot, elkezdett könyörögni a rendőröknek, hogy ne fújják el az égő gyertyákat, mert "ez nem fog tetszeni neki".

A rendőrök természetesen elfújták az összes gyertyát, a fiút pedig behozták hozzánk a pszichiátriára.

Az igazán ijesztő része a dolognak csak ezután jött. A szomszédok másnap ismét riasztották a rendőröket, hogy megint hallják a sikolyokat és az állati üvöltéseket a lakásból, pedig akkor már senki sem volt ott.

Gyerekkoromban a barátaimmal egyszer bementünk egy elhagyatott, régi házba. Az egyik szobában találtunk egy régi gramofon hanglejátszót. Vastagon volt borítva porral és pókhálóval, ezért nem nyúltunk hozzá.

Amikor kijöttünk a házból, meghallottam, hogy a gramofon elkezdett szólni. Először azt hittem, hogy csak képzelődöm, de a barátaim is ugyanúgy hallották. Nagyon gyorsan eliszkoltunk a ház közeléből.

Pár éve egyszer úgy alakult, hogy a kocsimban kellett töltenem az éjszakát egy eléggé kihalt helyen. Reggel, amikor felébredtem, egy riasztó emberi arc lenyomata volt az autóm üvegén:

Egyik este az exbarátnőmmel álmodtam, akivel már vagy 10 éve szakítottunk. Azóta már van férje és gyermeke, ahogy nekem is vannak gyermekeim és feleségem.

Szóval azt álmodtam, hogy kézen fogva sétálgatunk, majd megállunk, és mélyen a szemembe nézve így szól:

- Miért nem engem vettél feleségül? De még most sem késő, hogy új életet kezdjünk együtt!

Ekkor hirtelen felébredtem, és azt láttam, hogy a feleségem a telefonomon dühösen olvas egy üzenetet, amit éppen akkor kaptam a volt barátnőmtől, akivel álmodtam. Ez állt az üzenetben: "Már évek óta nem beszéltünk. Nincs kedved találkozni?"

Volt egy fiú ovistársam, akire a mai napig jól emlékszem, ugyanis sokat játszottunk együtt, és ráadásul a születésnapunk is ugyanazon a napon volt.

Egy nap aztán a fiú nem jött többet oviba. Akkor hittem, hogy biztosan átkerült egy másik óvodába, azonban néhány évvel ezelőtt, amikor eszembe jutott ez az ovistársam, elővettem a régi fotókat, de egyik korábbi csoportképen sem volt rajta.

Nem hagyott nyugodni a dolog, ezért ráírtam pár régi óvodatársamra, de egyáltalán nem emlékezett egyikük sem a fiúra rajtam kívül. Kezdem azt hinni, hogy nem is létezett, csak az én fejemben.

Az osztályfőnököm mesélte, hogy egyik este, amikor kiment az erkélyre, észrevette, hogy egy idegen nő sétál az udvarukon. Amint megpillantotta, egy hátborzongató érzés futott végig rajta. A következő pillanatban megszólalt az ajtócsengő. A férje elindult, hogy kinyissa, de az osztályfőnököm felkiáltott:

- Ne nyisd ki! Valami baj történt a fiunkkal!

A férje értetlenül nézett rá, majd pedig ajtót nyitott. Két rendőr volt az, akik azért jöttek, hogy közöljék a szomorú hírt, hogy a fiukat belefulladt a közeli folyóba.

Az osztályfőnököm maga sem érti, hogy miért, de ahogy megpillantotta azt az idegen nőt az udvarukon, azonnal belehasított az érzés, hogy valami baj történt a fiával.

13 éves koromban egy nyári táborban voltam. Egyik délután páran elmentünk sétálni. A tábortól nem messze találtunk egy régi, romos templomot.

Bementünk, és a templomban egy deszkákkal befedett lyukra lettünk figyelmesek. Elkezdtük felfeszíteni a deszkákat, ám ekkor elkezdtek hangok hallatszódni a sötét lyukból.

Azonnal futásnak eredtünk, és már csak biztos távolságból néztünk vissza a templom felé. Ekkor mindannyian megpillantottunk egy alakot fáklyával a kezében a templomtorony tetején.

Visszarohantunk a táborba, de nem mertünk senkinek sem beszélni a történtekről.

Egy ideje félek az óráktól. Az eddigi életem során két olyan karórám is volt, ami egyszer csak megállt, majd elkezdett a másik irányba járni. Ezzel egyidőben mindkétszer elvesztettem egy szerettemet. Az első órám esetében az édesanyámat, a másodiknál pedig a nővéremet.

A munkámból kifolyólag éveken át felváltva éltem két lakásban. Egy idő után feltűnt, hogy abban a lakásban, amelyikben az elhunyt édesanyám kedvenc szobrocskája van a hálószobámban, mindig az anyukámmal álmodtam, míg a másik lakásban egyszer sem:

Egyik este a férjem és én is hamar elaludtunk. Másnap reggel azt láttam, hogy volt egy nem fogadott hívásom a férjemtől hajnali háromkor. Nem értettük a dolgot, ezért ő is megnézte a telefonját, és talált benne 14 új fotót meg egy rövid videót, amik mind előző éjjel készültek.

A videóban teljesen sötét volt, és valami felismerhetetlen zaj volt hallható, a fotók pedig olyanok voltak, mintha valaki az ablakból csinálta volna őket.

Máig nem tudjuk, hogy ki készíthette a képeket és a videót, ugyanis akkoriban csak ketten éltünk a lakásban, a férjem telefonját pedig ujjlenyomatos biztonsági zár védte.

A mai napig élénken él bennem, hogy kiskoromban nyaranta sokat labdáztam az utcán a szüleim vidéki nyaralója előtt. Nemrég elmeséltem a szüleimnek ezt az emléket, és azt is felidéztem, hogy hogyan nézett ki a nyaraló, és hogy hogyan volt berendezve.

Minden stimmelt, viszont kiderült, hogy a szüleim egy évvel a születésem előtt eladták a nyaralót, ezért velem nem is jártak ott, és fotókon sem láthattam soha.