Amikor a haverod megpróbál felvidítani és motiválni téged, de aztán visszafelé sül el, és inkább csak ront az amúgy sem túl rózsás helyzeten.

Egyesk úgy ugranak ki reggelente az ágyból, mint a kenyérszeletek a kenyérpirítóból. Én meg olyan vagyok, mint egy félbevágott zsemle, ami leesik a padlóra vajas felével, és aztán úgy is marad.

A hab, amit látni szeretnék, és ezzel szemben a hab, amit minden nap látok:

Valaki: Neked vannak hangulatingadozásaid?

Én: Eskü nincsenek! Teljesen kiegyensúlyozottan és boldogan élem az életem.

Szintén én, 2 perccel később:

A feleségem tegnap kivételesen nem rendelt semmit az internetről, ezért másnap a futársrác bekopogott hozzánk, hogy megnézze, jól van-e, és nem történt-e valami baj vele.

Amikor annyira feledékeny vagyok, hogy inkább mindent felírok egy cetlire, hogy ne felejtsek el semmit, és aztán elfelejtem, hogy hová tettem a cetlit:

Amikor kiszámolom, hogy kb. 2032-re milliomos lehetek, de aztán rájövök, hogy addigra már valószínűleg 200 ezer forint lesz egy kiló kenyér.

A mikrohullámú sütőm, amikor lejár az időzítő: "Bip-bip, elkészült a hideg kajád és a forró tányérod!"

Nem tudom megmagyarázni, hogy miért, de késztetést érzek rá. Ugye nem csak én csinálom ezt?

Én, amikor valaki megkérdezi tőlem, hogy lenne-e kedvem elmenni vele ide vagy oda, és azt válaszolom neki, hogy "majd meglátjuk":

Mindenkivel előfordult már, hogy késésben volt és nagyon sietett, ezért azt gondolta, hogy jó ötlet úgy felvenni a nadrágot, hogy a cipő már rajta van:

Én, amikor tisztában vagyok vele, hogy nem lenne szabad hangosan kimondanom valamit, de mivel túl jól ismerem már magamat, ezért tudom, hogy úgyis ki fogom mondani, mit sem törődve a következményekkel:

Amikor a haverod navigál melletted az anyósülésen, miután biztosított róla, hogy ő tudja az irányt, és nem kell GPS: