A szülőség egy hosszú tanulási folyamat is egyben. Ebből a szempontból nézve a gyerekek a tanárok, a szülők pedig a diákok. Ezek a kis tanárok egyszer szigorúak, máskor pedig engedékenyek. Olykor fárasztóak, olykor pedig szórakoztatóak. Ami viszont biztos, hogy érdemes odafigyelni rájuk. A tanulni vágyó diákok, azaz a szülők számára ugyanis mindig tanítanak valami újat vagy a mondandójukon, vagy pedig a cselekedeteiken keresztül.

Altatáskor mindig a kislányom fülébe súgom, hogy "szeretlek", ő pedig mindig azt válaszolja, hogy "én is téged". Ma viszont megsértődött rám, és amikor este mondtam neki, hogy "szeretlek", ő azt válaszolta, hogy "Remek."

Mostanában, ha valamiben segíteni akarok a kisfiamnak, ő mindig azt válaszolja, hogy "Nyugi, mindent kézben tartok!"

Sejthetitek, hogy valójában mennyire megnyugtató ezt egy 4 éves gyerek szájából hallani.

A gyermekem csak az elmúlt egy hétben a következő dolgok miatt verte ki a hisztit:

- Nem egyeztem bele, hogy helyettem a kutyánk vigye el őt az oviba.

- Rájött, hogy Darth Vader gonosz.

- Hideg volt a jégkrém.

- Túl vizesre csináltam a fürdővizét.

A gyermekem sírva panaszolta el nekem, hogy nem tudja használni a képzelőerejét, mert elcserélte nasira az oviban egy másik gyerekkel.

Egyik nap becsengetett hozzánk a szomszéd 4 éves kisfia, és ezt mondta, amikor ajtót nyitottam neki:

- Feleségül szeretném venni a lányodat.

Erre én:

- Értem, és arra van már terved, hogy hogyan fogod majd gondját viselni?

- Igen. Jövőre már kezdem az ovit.

Amikor az 5 éves kisfiam megtalálta a púderes dobozomat, így szólt a kishúgához:

-Gyere Blanka, most bepanírozlak.

Mondtam a 3 éves gyermekemnek, hogy pakolja el a játékait, mire elkezdett sírva hisztizni, és a játékokat a falhoz dobálta. Ekkor hirtelen én is elkezdtem toporzékolni és dobálózni, mire a kislányom megszeppent, és így szólt:

- Jól van, rendet csinálok, csak fejezd be.

A kisfiam megkérdezte tőlem, hogy szeretnék-e hallani egy építkezős viccet. Azt válaszoltam neki, hogy igen, mire ő:

- Akkor várj egy kicsit, mert még dolgozom rajta.

Most már teljesen biztos, hogy az én gyerekem.

Amikor a gyermekem rendetlenséget csinál a szobájában, akkor mindig mást szokott hibáztatni. Többek között fogta már:

- A nagymamájára, aki több száz kilométerre lakik tőlünk.

- A szomszéd macskájára.

- Godzillára.

- A Mikulásra.

A 3 éves lányom repülő vámpíroknak hívja a szúnyogokat. Igaz, ami igaz, nem tudok vitatkozni a logikájával.

Én anyaként, amikor a lányom megkérdezi, hogy átmehet-e a baránőjéhez, aki 5 perc sétára lakik tőlünk:

- Igen, de legyen nálad a telefonod, és 10 percenként küldj egy üzenetet, hogy minden rendben van-e! Jl öltözz fel! Alaposan nézz szét, mielőtt átmész a zebrán! Ne állj szóba idegennel!

Amikor én voltam gyerek:

- Anya, elmehetek játszani az elhagyatott kőfejtőhöz a barátaimmal?

- De vacsorára érj haza!

A kislányom pukizott egyet, mire én viccesen megkérdeztem tőle:

- Mi volt ez a hang?

Erre ő:

- Semmi, csak énekel a nadrágom.

A konyhából hallottam, ahogy a két éves kisfiam megkérdezi a testvérétől:

- Biztos, hogy ez jó ötlet?

Mire az 5 éves kisfiam:

- Csak bízz bennem!

Soha életemben nem sprinteltem még ilyen gyorsan, mint most a konyhából a szobájukig.