A házasság esetében is érvényszerű a régi mondás, hogy egyszer fent, egyszer lent, azaz hol a fellegekben érzi magát az ember, hol pedig inkább a föld alatt. Első blikkre talán nem hangzik túl bizalomkeltően, ugyanakkor valahol pont ez adja a színe-javát a házaséletnek. A közösen megélt pillanatok. Legyen szó akár örömről, akár bánatról, vagy valamilyen bosszúságról. Kár lenne elhallgatni, hogy azért utóbbiból is akad bőven a mindennapokban, de egy jó házasságban utólag már ezeken is csak nevetni tudnak.

(1) Nincs kibúvó, ugyanis mindenhol akad tennivaló.

(2) Egy házasság röviden és tömören arról szól, hogy összekötöd az életedet egy olyan emberrel, aki mindig pont azelőtt a konyhaszekrény előtt álldogál, amelyikből te éppen ki szeretnél venni valamit.

(3) A férjem fintorogva kortyolgatta a teáját, amikor beléptem a konyhába. Megkérdeztem tőle, hogy mi a baj, mire így válaszolt:

- Ennek a méznek nagyon rossz az íze, amit a teába tettem. Én nem tudom, de szerintem megromlott.

Ezután csak némán álltam, és nem tudtam eldönteni, hogy elmondjam-e neki, hogy méz helyett az asztalon hagyott szőrtelenítő gyantámat csorgatta bele a teájába.

(4) A feleségem csipkelődve így szólt hozzám:

- Azt mondtad, hogy mától diétázol...

- Azt is csinálom.

- De hát most tömtél magadba egy fél tábla csokit a szemem láttára.

- Igen, de az egészet megbírtam volna enni, ám mivel diétázom, ezért visszafogtam magam.

(5) Egyik reggel, amikor a feleségem belépett a konyhába:

Én: Szívem, nézz csak ki az ablakon! Ma farkasordító hideg van odakint.

Feleségem: Ugye tudod, hogy ha kitetted a gyerek plüss farkasát az ablakba, akkor rád borítom a kávét.

Ekkor nyeltem egy nagyot, és remegő kézzel gyorsan lehúztam a maradék kávét.

(6) A feleségem szeretett volna egy macskát, de én nem igazán rajongok értük, és mivel én vagyok a férfi a háznál, ezért lett két kiscicánk.

(7) A minap egy kicsit tovább tartott a bevásárlás, mint ahogy terveztem, mire a családom egyöntetűen kérdőre vont, amikor hazaértem:

- Hol voltál ilyen sokáig?

- Hát sajnos nem két percbe került kitalálnom, hogy mit főzzek nektek vacsorára, ugyanis mindegyikőtök azt válaszolta, amikor megkérdeztem, hogy "nekem mindegy".

(8) A férjemmel beugrottunk a boltba:

Férjem: Kosár vagy bevásárlókocsi kell?

Én: Elég a kosár, úgyis csak egy-két dolgot veszek.

A férjem erre elkezdte forgatni a szemét, majd hozott egy bevásárlókocsit, amit aztán persze végül telepakoltam.

(9) Amíg a férjem aludt, én korán reggel elmentem úszni a közeli uszodába. Amikor hazaértem, a férjem sértődötten így szólt hozzám:

- Köszi, hogy engem nem is hívtál el magaddal.

- Miért, jöttél volna?

Ekkor egy pillanatra elgondolkodott a férjem, majd így válaszolt:

- Nem.

(10) A feleségem este megkérdezte tőlem:

- Drágám, megnézünk együtt egy filmet?

- Az attól függ. Ezúttal ébren tudsz maradni legalább a nyitójelent végé... Szívem?

- Khhhgrrhh... Hrrkghhkggrr...

És már aludt is mint a bunda...

(11) Feleség: Légy szíves hozzál tejet, kenyeret, és vajat a boltból.

Férj: Rendben.

Feleség: Szerintem jobb lenne, ha leírnád.

Férj: Ááá nem kell, simán megjegyzem.

Két órával később:

Feleség: Na, vettél mindent, amit mondtam?

Férj: Azt elfelejtettem, de vettem egy pónilovat a kislányunknak.

(12) Az anyuka tudja a jó házasság titkát, ami igazábból nem is annyira bonyolult.

(13) Egy vasárnapi nap otthon a férjemmel:

Én: Most te tényleg egész nap póló nélkül akarsz mászkálni a lakásban?

Férj: Csak műsort adok neked.

Feleség: Kedves vagy, de nem lehetne csatornát váltani?