Ha egy nőt feldühítenek, akkor annak előbb vagy utóbb meglesznek a következményei. A férfiaknak érdemes ezzel számolniuk, mielőtt még meggondolatlanul cselekednének. Pláne abban az esetben, ha egy hevesebb természetű hölgyet haragítanak magukra sikeresen valamilyen úton-módon. Ha ez mégis megtörténik, akkor előre elkönyvelhető, hogy ott kő kövön nem marad utána. Ugyanakkor a férfiak hiába tapasztalhatták már meg ezt jó néhányszor, ennek ellenére mégsem tanulnak az esetekből, és újra beleesnek ugyanabba a hibába.

1. A pasimmal éppen egy vidéki wellness hétvégére tartottunk, amikor a kocsiban bevallotta nekem, hogy egy házibuliban összejött a legjobb barátnőmmel. Először próbáltam higgadt maradni, majd pedig úgy fél óra elteltével szóltam neki, hogy valami fura zajt hallok a jobb első kerék felől. Félreállt és kiszállt megnézni a kereket, én pedig ezalatt gyorsan átültem a helyére és elhajtottam, őt meg otthagytam az út mellett. Ezután meg sem álltam a wellness hotelig, ahol egyedül eltöltöttem egy kellemes hétvégét.

2. Nem szívesen lennénk a férj helyében, amikor ő tesz rossz fát a tűzre, és rá néz csúnyán az asszony.

3. A nagymamám Alzheimer-kóros, ezért sajnos időnként már fel sem ismer minket. Arra viszont még mindig tisztán emlékszik, hogy a papám 52 évvel ezelőtt egyszer elfelejtette a házassági évfordulójukat.

4. Kiderült, hogy a barátom éveken keresztül átvert engem, ezért azonnal szakítani akartam vele, de aztán jobban átgondoltam a helyzetet, és inkább úgy tettem, mint aki megbocsát neki. Egy idő után aztán felvetettem az ötletet, hogy mi lenne, ha csináltatnánk egy páros tetoválást, ami kifejezi és megerősíti a szerelmünet. Lelkesen fogadta a felvetésemet, ezért el is mentünk egy szalonba. Ő ment be elsőnek tetováltatni, én pedig ezalatt hazamentem, összepakoltam a holmimat és elhagytam őt.

5. Néhány évvel ezelőtt egy rövid ideig jártam egy lánnyal, akivel aztán nem túl elegáns módon szakítottam. Ezt követően a lány kiírta a közösségi oldalára, hogy "A páncélos lovagokról időnként kiderül, hogy csak alufóliába tekert parasztok", és megjelölt engem a posztban.

6. Csak sejtéseink lehetnek, hogy mit tervez a hölgy azzal a nagy kalapáccsal. Mindenesetre nem lennénk sem a férje, sem pedig a kocsija helyében.

7. Egy alkalommal, amikor eléggé felidegesítgettem a barátnőmet, ő bosszúból letépett minden címkét a konyhámban található konzervdobozokról. Így aztán ezt követően egy jó ideig, amikor kinyitottam egy konzervet, sosem tudhattam előre, hogy éppen egy ananászt, egy paradicsomszószt vagy esetleg egy macskaeledelt fogok kinyitni.

8. Ma reggel a szemtanúja voltam, ahogy egy nő kijön a bevásárlóközpontból egy tojással telepakolt bevásárlókocsival. Észrevette, hogy kikerekedett szemekkel nézek rá, ezért odaszólt nekem:

- Azért van szükségem ilyen sok tojásra, mert az exem autóját szeretném megdobálni.

9. Egy dühös nagymama újsághirdetésen keresztül üzent a családtagjainak:

"Igen, én vagyok az.

Már rosszul vagyok attól, hogy azt kell néznem, ahogy a pénzemen marakodtok egymással. Ráadásul úgy, hogy még el sem távoztam az élők sorából. Ezért aztán úgy döntöttem, hogy inkább elköltöm az összes félretett pénzemet. Méghozzá arra, hogy minden újságba bekerüljön ez az üzenet. Talán akkor befejezitek a marakodást. Mindannyian szégyellhetitek magatokat."

10. Szakítás után a lányok általában valamilyen kis apróságot vagy egy ruhadarabot tartanak meg emlékbe az exüktől. Nos, az én húgom nem aprózta el a dolgot, ugyanis a srác 189 centis UHD tévéjét hozta el emlékbe. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a srác nem kevés pénzzel húzta le a húgomat a kapcsolatuk alatt.

11. Az egyik hölgy ismerősöm elvált a férjétől, és később a bíróság megítélt egy nagyobb pénzösszeget a volt férjnek. A barátnőm szó nélkül elfogadta az ítéletet, viszont több zsáknyi aprópénzzel fizetett a volt férjének, amik összesen 159 kg-ot nyomtak.

12. Kora délelőtt nagyon feldühített a férjem, ezért kiborítottam egy pohár a vizet a konyhában a mosogatógép elé és szóltam neki, hogy a mosogatógép ereszti a vizet, és jó lenne ha megjavítaná. Nos, azóta már beesteledett, és ő még mindig a hiba forrását keresi.

13. Máskor ennél azért egy kicsit jobb magyarázattal kell előállnia.