A szülőknek már csak az életkorukból eredően is nagyobb a szókincsük és fejlettebbek a kommunikációs készségeik a gyerekeikhez képest, ám mégis előfordul, hogy egy szülő-gyermek párbeszéd során a szülők azok, akiknek jóformán a torkán akad a szó, és csak nagyokat pislognak a gyerekeiket hallgatva. Noha azért néha fordítva is alakulhat a beszélgetés.
(11) Csak tesztelte az apját a kérdéssel, hogy felmérje, ő mennyire van képben.
(10) A kisfiam odajött hozzám egyik reggel egy virággal a kezében, amit a kertünkből hozott be:
- Apu, add oda ezt a virágot a munkahelyeden egy olyan lánynak, aki tetszik neked.
A feleségem felhúzott szemöldökkel:
- Hogy micsoda?!
(9) A feleségem egyik este ezt mondta nekem:
- Drágám, ne sértődj meg, de nekem soha nem tetszett a bajuszod.
Így aztán sok év után először még aznap este teljesen leborotváltam.
A kislányom másnap reggel, aki még soha nem látott engem bajusz nélkül:
- Jajj apu, úgy nézel ki, mint Voldemort...
(8) Egy áruházban a pénztárnál előttem állt egy apuka a kislányával és egy megpakolt bevásárlókocsival. Az apának eszébe jutott, hogy elfelejtett valamit megvenni, ezért azt mondta a kislányának, hogy maradjon a sorban a kosár mellett, amíg ő visszaszalad érte. Két perc elteltével a lányra került a sor a pénztárnál, ő pedig elkezdett hangosan kiabálni:
- Apa, apa siess már, mert eljött a leszámolás ideje.
(7) A kisfiam így szólt hozzám:
- Apa, én táncórára szeretnék járni.
- Tényleg? Nem akarsz inkább focizni vagy a kisautóiddal játszani?
- Táncórára akarok menni, mert ott sok a lány és a lányok szeretnek táncolni.
- Hát te tudod, kisfiam.
- Igen, én tudom, mert már pontosan felmértem a helyzetet.
(6) A hajam zöld színűre van festve, és Halloween napján odajött hozzám egy kislány a metrón, akinek szintén zöldre volt színezve a haja hajkrétával. Megkérdezte tőlem, hogy nekem is Halloween alkalmából van-e zöldre festve a hajam, mint neki, mire azt válaszoltam, hogy nekem általában mindig zöld. Ekkor dühösen sarkon fordult, visszament az szüleihez, és így szólt hozzájuk:
- Nekem azt mondtátok, hogy törvénytelen a zöld haj Halloween előtt és után. Miért hazudtatok?!
(5) A kislányom komoly arccal így szólt hozzám:
- Beszélhetünk őszintén?
- Persze, kislányom.
- Te mit szeretnél, mi legyek, ha nagy leszek?
- Én csak azt szeretném, hogy jó ember legyél.
- De nem úgy. Mi legyen a foglalkozásom?
- Azt neked kell majd eldöntened. Azt szeretném, hogy olyan munkád legyen, ami érdekel és örömödet leled benne.
- Igazából én már választottam, csak nem tudom, hogy hívják.
- Akkor mesélj róla.
- Egy aquaparkban akarok dolgozni, ahová minden nap bemegyek, csúszdázok és megengedem a többi embernek is, hogy csúszdázzanak, majd pedig este hazamegyek.
- Akkor már nem fagylalt árus akarsz lenni?
- Ááá már nem, mert az emberek csak nyáron vesznek fagyit, nekem pedig stabilitásra van szükségem.
(4) Én a kisfiamnak:
- Szeretlek. Te is szeretsz engem?
- Én az anyut szeretem.
- De két embert is szerethetsz egyszerre.
- Igen? Akkor szeretem anyut és magamat.
Ekkor a feleségem egyszer csak elkezdett sírni. Megkérdeztem tőle, hogy miért, mire ezt mondta:
- Csak nagyon meghatódtam, mert amikor azt hitte, hogy egyszerre csak egy embert szerethet, akkor engem mondott saját maga helyett.
(3) A kisfiam szinte minden reggel kitalál valami kifogást, hogy éppen miért nem akar iskolába menni: "Fáj a hasam, fáj a lábam, lázas vagyok, stb." Ma reggel azonban valami olyat mondott, amit én is maximálisan át tudtam érezni:
- Ma nem akarok iskolába menni.
- És most miért?
- Mert aludni szeretnék.
- Én is kisfiam, én is...
(2) A 4 éves kisfiam elkezdett hisztizni, és közben bokán rúgott. Egy kicsit később odajött hozzám bocsánatot kérni. Megpuszilta az arcomat és a fülembe súgta:
- Majd máskor pontosan azt csináld, amit mondok, és akkor soha többé nem kell, hogy megrúgjalak.
Azt hiszem, hogy titokban túl sok gengszter filmet nézett.
(1) Hát nem látta, akor nem látta...