A friss hírek szerint végleg zátonyra futott Kiara Lord és Antal Gina barátsága. A TV2 sikerműsorában, A Nagy Ő-ben (ahol mindketten Stohl András kegyeiért versengtek) szövetséget kötő két reality-sztár ma már szóba sem áll egymással. A nézők jól emlékezhetnek rá, hogy Kiara és Gina szinte az első naptól kezdve egymás legnagyobb támaszai voltak a műsorban. A barátságuk annyira erősnek tűnt, hogy még a műsor egyik legdrasztikusabb fordulata sem tudta kikezdeni. Amikor Kiara Lord megkapta a lehetőséget, hogy kiejtsen valakit, saját barátnőjét, Ginát küldte haza. Gina akkor nyilvánosan megvédte Kiarát a döntéséért, mondván: teljesen érthető volt, hiszen ő már amúgy sem akart Stohl Andrástól semmit, Kiara pedig csak segített nekik lezárni a dolgot.
Kiara Lord és Antal Gina egy ideig a forgatások után is tartották a kapcsolatot, közös programokat szerveztek, és úgy tűnt, barátságuk a kamerákon kívül is kiállja az idő próbáját. Ahhoz, hogy ez végül nem így alakult, egy harmadik villatársnak, Pálfi Pannának is köze van, akivel a forgatások alatt Gina és Kiara finoman szólva sem ápolt jó viszonyt.
A műsor után Panna egy-egy üveg olasz pezsgő kíséretében szerette volna felkeresni Ginát és Kiarát, hogy lezárják a múltbéli sérelmeiket. Míg Gina nyitott volt a gesztusra és elfogadta a békejobbot, Kiara Lord ezt teljesen másképp élte meg. A hírek szerint számára Gina békülése az egykori riválissal felért egy árulással.
Kiara annyira zokon vette a lépést, hogy esélyt sem adott Ginanának a történések megbeszélésére: egyszerűen elzárkózott Ginától. A korábban egymást mindenben támogató páros jelenleg egyáltalán nem beszél egymással, a kapcsolatuk pedig láthatóan végérvényesen megromlott.