Hosszú hónapok találgatása és egy rendhagyó, sivatagi bejelentés után végre megtudhattuk, hogy ki tölti be a Sidlovics Gábor távozása után megüresedett posztot a debreceni rocktrióban. A Tankcsapda választása egy igazi "nehézsúlyú" gitárosra, Vörös Attilára esett.

A bejelentésre nem éppen hétköznapi körülmények között került sor: Lukács László és Fejes Tamás a Budapest–Bamako-rali résztvevőiként, a marokkói Dakhlából jelentkeztek be a Retro Rádió Bochkor című műsorában. A sivatagi oázisban tartott koncertjük után tették hivatalossá azt, amiről a rajongók egy ideje már azért suttogtak.

Vörös Attila neve nem ismeretlen a rock- és metalrajongók számára, hiszen a hazai mezőny egyik legprofibb, nemzetközileg is ismert gitárosáról van szó. Olyan világhírű zenekarok soraiban fordult már meg turnégitárosként, mint az amerikai Nevermore vagy a Sanctuary, de zenélt a norvég Satyriconban is. Rendszeres fellépője a Pantera néhai gitárosára emlékező nemzetközi emlékkoncerteknek, ahol a műfaj legnagyobbjaival áll egy színpadon.

A magyar közönség leginkább a Leander Rising alapító tagjaként ismerheti, de a zenélés mellett 2013-tól az RTL csatorna Éjjel-nappal Budapest című sorozatában is szerepelt Erik karakterét megformálva.

tankcsapda_voros.jpg

Sidlovics "Sidi" Gábor 2025 eleji távozása után a Tankcsapda nem siette el a döntést. Az elmúlt egy évben a zenekar egyfajta "casting-turnét" tartott, mely során számos kiváló magyar gitárossal dolgoztak együtt a stúdióban és a koncerteken. Többek között olyan nevek segítették ki őket, mint Lukács Peta, Bodor Máté, Tátrai Tibor vagy Takács Vilkó.

Fejes Tamás és Lukács Laci elmondása szerint a választás azért esett végül Attilára, mert nemcsak zeneileg, de emberileg is vele találták meg legjobban a közös hangot a hosszú úton és a próbák során.

Bár a hivatalos debütálás már megtörtént a Szaharában, a hazai közönség előtt 2026. március 28-án, a Papp László Budapest Sportarénában mutatkozik be az új felállás. A koncert nemcsak az új gitáros miatt lesz különleges: a zenekar addigra ígéri az új nagylemezt is, amin már természetesen Vörös Attila játéka is hallható lesz.